Kraj dediny krčma vetchá,

Falu végén kurta kocsma,

pri Samoši drepie hnedká,

Oda rúg ki a Szamosra,

aj by sa v ňom shliadla veru,

Meg is látná magát benne,

keby nie čas ku večeru.

Ha az éj nem közelegne.

Noc sa blíži tichej chôdze,

Az éjszaka közeledik,

svet zamlkne; na prievoze

A világ lecsendesedik,

hlivie kompa prikrútnutá,

Pihen a komp, kikötötték,

v nej tma čuší bez pohnutia.

Benne hallgat a sötétség.

Krčma však je hlučná, bysťu!

De a kocsma bezzeg hangos!

Pásu ruky cymbalistu,

Munkálódik a cimbalmos,

mládencov si výska chasa,

A legények kurjongatnak,

až oblokmi to otriasa.

Szinte reng belé az ablak.

„Krčmárka, hej, švárna, vína

"Kocsmárosné, aranyvirág,

najlepšieho! Buď starina,

Ide a legjobbik borát,

sťa môj ded, v ňom ohňa sila,

Vén legyen, mint a nagyapám,

jak mi ho má mladá milá!

És tüzes, mint ifju babám!

Zahraj, Cigán, lepšie zahuď,

Húzd rá cigány, húzzad jobban,

na tanec mi zabieha chuť,

Táncolni való kedvem van,

pretancujem groši vela,

Eltáncolom a pénzemet,

vyskáčem si dušu z tela!“

Kitáncolom a lelkemet!"

Zabúchajú do obloka:

Bekopognak az ablakon:

„Nehukocte tak zdivoka,

"Ne zugjatok olyan nagyon,

od pánov vám odkazujú;

Azt üzeni az uraság,

šli spať, pokoj požadujú.“

Mert lefeküdt, alunni vágy."

„Čert posadni tvojho pána,

"Ördög bújjék az uradba,

a ty hybaj v peklo, saňa!...

Te pedig menj a pokolba!...

Zahraj, more, natož nôtu,

Húzd rá, cigány, csak azért is,

čo hneď za košelu totú!“

Ha mindjárt az ingemért is!"

Prídu zas, zaklopú: „ Majte

Megint jőnek, kopogtatnak:

vzhľad, sa tichšie zabávajte;

"Csendesebben vigadjanak,

veru vám to Boh odplatí:

Isten áldja meg kendteket,

chorá mi je drahá mati.“

Szegény édesanyám beteg."

Žiaden slova neodpovie;

Feleletet egyik sem ad,

dopijú hneď, pohotové

Kihörpentik boraikat,

skončia muziku, a lúče,

Végét vetik a zenének

rozídu sa domov rúče.

S hazamennek a legények.

Szatmár, 1847. augusztus