Rujnú nôtu dujú vetry do uší,

Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!

skrehnutý som na tele i na duši,

Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom;

v zraku vašom, anjel môj, mám nádeju,

Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van,

vaše oči trnkové ma zahrejú.

Debrecentől Hortobágyig szomjaztam.

Hej, odkiaľže máte víno, milená?

Szilaj nótát fütyörésznek a szelek,

Veď je kyslé ako plánka zelená!

Lelkem, testem majd megveszi a hideg:

Bozkajte ma, kyslé víno nahraďte,

Tekintsen rám, kocsmárosné violám!

sladký je bozk, ústa mi ním oslaďte.

Fölmelegszem kökényszeme sugarán.

Šumná žienka... kyslé víno... ústa med...

Kocsmárosné, hej hol termett a bora?

Tackám sa ja, až sa krúti so mnou svet.

Savanyú, mint az éretlen vadalma.

Objímte ma, sladká moja, chytro sem!

Csókolja meg az ajkamat szaporán,

Nečakajte, kým sa vám tu natiahnem.

Édes a csók, megédesűl tőle szám.

Ej, holúbok, však len máte mäkkú hruď!

Szép menyecske... savanyú bor... édes csók...

Dovoľte mi hlavou na nej spočinúť!

Az én lábam idestova tántorog;

Aj tak na noc posteľou mi tvrdá zem,

Öleljen meg, kocsmárosné édesem!

zďaleka som, dnes už domov nedôjdem.

Ne várja, míg itt hosszában elesem.

Ej galambom, milyen puha a keble!

Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte;

Úgyis kemény ágyam lesz az éjszaka,

Messze lakom, nem érek még ma haza.