(Alegória.)

Allegoria

Jedným okom plakal, druhým

Sirt az ég egyik szemével,

smial sa šíry nebosvod;

A másikkal nevetett;

dvojoblučná krásna dúha

Páros ívű szép szivárvány

vencom ľahla na východ:

Koszorúzta keletet:

krásnu dúhu na oblaku

Szép szivárványt, barna felhőn,

snivý chlapec obzeral,

Nézte ábrándos fiú,

túžby decko, modré oči,

Egy sovárgó méla gyermek,

no počerné vlásky mal.

Kékszemű, de szöghajú.

„Taj, ký most hen utešený,

"Be gyönyörű híd az ottan!

nebeský most —“ rozhodol.

Égi híd az" gondolá,

„Och, var’ tade chodia práve

"Óh, talán ott járnak épen

anjelici hor’ a doľ!

Az angyalok fel s alá!

Jak rád bych ta zašiel! Veru,

Mint szeretnék odamenni!

aj zabehnem, dobré-li

Bizony el is szaladok,

chlapä je, jak ublížili

Jó fiút hogy bántanának

by mu dobrí anjeli!?

Azok a jó angyalok!

Aj dosť blízko je; tam, aha,

Messze sincs az; lám csak ott van

za horou len; ešte dnes

A közel erdő megett,

do večera ľahko po ňom

Még ma estig rajta könnyen

schodil by som pol nebies.

Megjárhatnám az eget.

Bože môj, jak krásne musí

Istenem, mily szép is lehet

zdnu byť nebo: zázrak, čud!

Ám belülről az az ég!

Božíčku, ach, keby mohol

Istenem, ha én egy kissé

trošíčka doň nakuknúť!

Oda bepillanthatnék!"

Riekol, v beh sa pustiac zprudka,

Szólt, eredve gyors futásnak,

a hneď diaľ ho zasnuje;

És legottan messze jár;

matka by ho dovolala,

Édes anyja híná vissza,

slov jej však už nečuje.

De szavát nem hallja már.

Vedľa sto naň kvieťat kýva:

Útfelen száz kis virág int:

„Sem, zlatúšku... motýľ, lap!“

"Ülj le közénk, szép gyerek!"

sto mu vtáčkov: „Zaspievam ti!“

Száz madár mond: "dallok egyet!"

ale nedbá na ich váb.

De ő nem hallgatja meg.

Pomoklo, až zpod nôh ciestka

Síkos a föld és alóla

uváža sa sem i tam;

Ki-kicsuszamlik az ut,

šíp ho skubne za šatočky,

Tüske rántja meg ruháit

vraj, že „hô! kam trieli, kam?“

Hogy "megálljon! hova fut?"

Hneď zaskočí ho a chodník

Majd elébevág s keresztül-

spretína mu jaroček,

Fekszi ösvenyét az ér,

ktorý, čo raz prebrodil ho,

Mely, ha egyszer átgázolta,

vracia sa sťa jemu v priek.

Ellenkedve visszatér.

Avšak ručaj nezastraší

De az értől nem ijed meg,

ho, nezhačká cesty hlien,

Nem hátrálja síkos ut,

o tŕň ani neozrie sa:

Szóba sem áll vad tövissel:

hurtom brdie, frčí len.

Egyre gázol, egyre fut.

Hlaď či jama pod nôžkama,

Sem gyönyörre, sem veszélyre

nehľadiac, len nádhera

Nem tekintvén láb alatt,

kde tlie dúhy hor’, sa díva.

Szép szivárványt a magasban

díva sa, a zaberá.

Nézi, nézi, és halad.

Dovie sa ho muž pocestný,

Kérdi tőle útas ember,

rolník-gazda i už kmeť:

Egy öreg szántóvető:

kam, vraj, tak bez duše ženie?

Hova oly lélekszakadva?

a zač, poč ten cval, ten let?

És mivégre siet ő?

.Joj ", prerečie, ni nepozrúc

"Jaj" felel, de gyors futtában

v behu, zkaď tázavý hlas,

A kérdőre sem tekint,

„k tomu mostu hen zájsť musím

"Ama hídhoz kell sietnem,

i vrátiť sa domov zas!

Vissza is jőnöm megint!"

„Pochábeľ, čo za most? Z teba

"Balga gyermek, hol van a híd?

ký nerozum hovorí?

Hová futsz ily esztelen?

Dúha to; jej koniec hovie

Szivárvány az: vége nyugszik

ďalekom si na mori:

Messzi, messzi tengeren:

ztaď vyprázdnených chmár ústy

S a megürült fellegekbe

pije, jak, hla, z mláčky číž...

Szí fel onnan új vizet...

No však bež, ak zkúsenému,

De hiszen fuss, ha tapasztalt

mne, starcovi neveríš. ‘

Ősz fejemnek nem hiszed."

„Už či most je, či je dúha,

"Ám legyen híd, ám szivárvány,

idem ta , mu odvetil

Oda már én elmegyek,"

chlapec, „aby som sa o tom

Szólt a fiú, "hogy felőle

zoči-voči presvedčil,"

Épen bizonyos legyek."

A za horskou zbočil prťou,

És az erdő bokros útján

porastenou kriakami,

Bekanyarul egymaga,

sám jak prst: kde naňho strežie

Hol feketén leskelődik

noc už okáľama tmy.

Már felé az éjszaka.

Tam vzdychotu, tam chachotu

Ott sohajnak, ott kacajnak

slýchať ohlas míjavý,

Múló hangját hallani,

tam vše čos’ i klobúčik mu

Ott fejéről fövegét is

strhne-svrhne s vrchhlavy;

Le-lekapja valami:

tam belostné z húšti naňho

Ott fehéren a sürűből

narazí vše starý peň:

Rá-rábukkan egy fatő:

však zpomedzi haluz dúha

De galyak közt a szivárvány

kynie mu, i stúpa len.

Int feléje, s halad ő.

Prichádzajú pútnici, tiež

Szembe jőnek búcsujárók,

oslovia ho; odriekne.

Szinte kérdik és felel.

„Blázonko, nač’ ustávaš sa?

"Kis bohó, mi haszna fáradsz?

Ta nedôjde človek, nie.

Oda nem jut ember el...

Čo je za tá dúha? O nej

Mi lehet az a szivárvány?

rozprávok jest veľa-veľ:

Van felőle sok mese:

ale zblízka (z nás, toť, koľkých !)

De közelről (ennyiünk közt!)

nik jej ešte nevidel.

Még nem látta senki se."

Ani na tom chlapcu nie dosť.

Nem elég ez a fiúnak:

„Ale ja ju vidieť chcem!“

"De én látni akarom!"

vrkol a poď! hore vrchom

Szóla és tör fel a hegynek

maninou, kde ostríc snem —

Út nélkűli avaron.

Skalie skaličí mu nôžky,

Kő hasítja gyenge lábát,

s opachy bac! tu i tu.

Szirten át esik-bukik;

ach! a umorený skydne,

Haj! s alélva roskad össze

jak doliezal ku štítu.

Midőn feljut a fokig.

I tam, jak bezvládne ležal

Ott is, amint összerogyva

ustretý, vždy medzitým

Tehetetlen feküvék,

dúhu ešte obdivoval

Epedő nagy kék szemével

sivým zrakom dychtivým;

A szivárványt nézte még;

dúhu, čo už mizla, chradla

A szivárványt, amely szinte

sťa kvet v dobe jesennej —

Fogyni látszott, sínleni -

a kamdial viac, kaindial viacej

És mind jobban, és mind jobban

bledly, hasly farby jej.

Elsápadtak színei.

„Zlatý most ty, krásna dúho,

"Szép arany híd, szép szivárvány,

láska, čosikolvek aj —

Én szerelmem, bármi vagy, - "

prosil, rozstrúc náručie, „ó,

Esdekelt ő tárt karokkal,

neopusť ma — zotrvaj!

"Óh ne hagyj el, - óh maradj!

I keď neľza po tebe mi,

És ha égbe nem mehettem

jak anjelom, neba dôjsť,

Rajtad, mint az angyalok,

shovej, nech ťa shliadam ešte,

Várakozz', hadd nézzelek még!

plaj, kým usnem na večnosť!“

Várakozz', mig elhalok!"

Čul to kýs’ pustovník starý

Hallja ezt egy agg remete

a pred chlapcom octnul sa,

S a fiú előtt megáll,

shrbený pod ťarchou veku,

Háta görnyed ősz hajától,

s bradou jak sneh cez prsá:

Reng a mellén hó szakáll:

„Tak včas“ — vládne mudrc karhá

"Ily korán a sírba mért vágysz?"

ho — „čo sa ti umrieť chce?

Feddi nyájasan a bölcs -

Skoro ešte odpadnúť ti,

"Hamar volna még lehullnod,

jak nezrelé ovocie.

Mint a meg nem ért gyümölcs.

Túžby v nedostižný kraj ťa

Vágyaid elérhetetlen

tiahnu, dieťa prémii é;

Tartományba vonzanak;

klamný, márny svetla úkaz,

Az, mi után futsz epedve,

za čím mrieš tak unyle:

Csalfa, tünde fényalak,

lúč to z oka slnca... hrdý

Egy sugár a nap szeméből...

smev víťazstva, cez dážď čo

Büszke diadalmosoly,

letiacej sa zlomil chmáry, —

Mely a sirvafutó felhőn

ale nikde nemáš ho!“

Megtörik, - de nincs sehol!"

Tak mu svätec — ba i ináč

Így az agg bölcs - még tovább is

vykladajúc smysel slov,

Fejtegetvén szavait -

a prírody otvoril mu

S felnyitá a nagy természet

dvere s tajnou závorou.

Titkos zárú ajtait.

Chlapca vzal do opatery,

A fiút meg ápolóan

a jak svitlo, vodičom

Vette gondjai alá,

doprevadil ho až domov

És midőn a hajnal ébredt

i odovzdal rodičom. —

Szüleinek vissz' adá. -

Neraz spatril ešte potom

Gyakran láta még azontúl

krásnu dúhu šuhaj náš,

Szép szivárványt a fiú,

lež jak zrel ju, v plač sa pustil,

De, ha nézte, sírva fakadt

smútok zajal v svoj ho kráž:

S lőn kedélye szomorú:

„Prelud že len, čo vše vidí,

"Hogy üres kép, játszi súgár,

hra je iba pablesku,

Mit olyankor szeme lát,

a nie most, čo so zemou by

Nem híd, amely összekötné

spájal bránu nebeskú!“

Földdel a menny kapuját!"