S červeno-čiernou gloriolou

Piros-fekete glóriával

okolo svojej drahej hlavy

Feje körül, beevezett

zas v dušu voveslovaía mi

Lelkembe újból az az asszony,

tá žena, ktorej Léda vravím.

Akit én Lédának nevezek.

Mladosti mojej more mŕtve

Holt-tengerét az ifjúságnak

čerí, veslujúc nebadane,

Halk evezéssel szabja át

pár bielych, teplých ženských ramien,

Két szép, fehér, meleg asszony-kar,

dve sväté veslá, požehnané.

Két áldott, szent evező-lapát.

Lúče nad nami vystrájajú

Sugarak cécóznak fölöttünk

a život veľký sviatok svätí

S az élet nagy ünnepet ül

a smutný čln na mori mŕtvom

S holt-tengeren szomorú csolnak

stemnieva, kĺže, letí.

Sötétlik, siklik és repül.

Staroba smrteľná a pokoj

Béke és halálos öregség

na člne a mne na duši.

A csolnakon és lelkemen.

Mŕtve more duša a sen môj,

Holt-tenger a lelkem s az álmom,

no čln nepustím, zadržím.

De e csolnakot nem engedem.

Veslárka jeho, pani smutná,

Virágosan is erre járt volt

aj v kvetoch tu raz chodievala.

Kormányozó, bús asszonya.

To ešte more jasné bolo

Akkor még vidám volt a tenger

a smrť mu z hĺbok nezalkala.

S halál nem sírt mélyéből soha.

S červeno-čiernou gloriolou

Piros-fekete glóriával

vesluj len, vesluj ticho, sťažka.

Evezz, evezz csak csöndesen.

Viem, v dušu moju ponoríš sa

Én tudom, hogy lelkembe sülyedsz

a tam aj umrieš, moja láska.

S ott halsz meg majd, én szerelmesem.[1]