Zabije ma bravhlavý Veľmož,

Megöl a disznófejű Nagyúr,

zabije — cítim — ak sa dám.

Éreztem, megöl, ha hagyom,

Meravo — ceriaci sa — sedel,

Vigyorgott rám és ült meredten:

na zlate sedel veľký pán.

Az aranyon ült, az aranyon,

Jaj, zabije ma, ak sa dám.

Éreztem, megöl, ha hagyom.

Odporné jeho telo, kančie,

Sertés testét, az undokot, én

ja pohládzal som. On sa chvel.

Simogattam. Ő remegett.

,,Pozri sa, kto som,“ šepol som mu,

„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)

a temä hlavy rozovrel.

S meglékeltem a fejemet,

Chechtal sa, keď mi v lebku zrel.

Agyamba nézett s nevetett.

(Túh divých dobrodruhom divým

(Vad vágyak vad kalandorának

sa mu snáď zdám?) Na kolená

Tart talán?) S térdre hulltam ott.

klesám tam. A pod nami hučí

A zúgó Élet partján voltunk,

Života riava spenená.

Ketten voltunk, alkonyodott:

„Daj zlato!“ — dvíham ramená.

„Add az aranyod, aranyod.”

„Mňa môže zabiť jedna chvíľa,

„Engem egy pillanat megölhet,

mne čakať nedovolí čas.

Nekem már várni nem szabad,

Mňa na cesty zve, na orgie

Engem szólítnak útra, kéjre

slov tajomných a zvúcich hlas.

Titokzatos hívó szavak,

Mne čakať nedovolí čas.“

Nekem már várni nem szabad.”

„Srsť tvojmu srdcu pancier dáva,

„A te szivedet serte védi,

ja vnútro vredovité mám.

Az én belsőm fekély, galád.

Moje srdce však požehnané:

Az én szivem mégis az áldott:

to Túhy v ňom a Život sám.

Az Élet marta fel, a Vágy.

Zlata mi treba. Odchádzam.“

Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Na moju jachtu čaká more,

„Az én jachtomra vár a tenger,

tisíce šiatrov čaká ma,

Ezer sátor vár énreám,

neznáme slnce, cudzí balzam,

Idegen nap, idegen balzsam,

cudzia slasť, nová dievčina.

Idegen mámor, új leány,

Všetko to, všetko čaká ma.“

Mind énreám vár, énreám.”

„Mne všetok život v hrudi dychčí,

„Az egész élet bennem zihál,

mňa hľadá to, čo nové v ňom,

Minden, mi új, felém üget,

snov mojich víry: sväté zmätky,

Szent zűrzavar az én sok álmom,

tys’ hluchý voči všetkým snom.

Neked minden álmod süket,

nuž zdriap si z pŕs tú zlatú broň.‘"

Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Mdlé, slepé šero na nás ľahlo.

Már ránk szakadt a bús, vak este.

Vzdychol som. Vlny za ten čas

Én nyöszörögtem. A habok

s otázkou stále valili sa:

Az üzenetet egyre hozták:

Čakáme. Či už zlato máš?

Várunk. Van-e már aranyod?

Hučali vlny celý čas.

Zúgtak a habok, a habok.

Zrazili sme sa. Breh sa triasol.

És összecsaptunk. Rengett a part,

V tuk jeho som svoj pazúr vťal.

Husába vájtam kezemet,

Trhal som, kmásal. Všetko darmo.

Téptem, cibáltam. Mindhiába.

Cvendžalo zlato. On sa smial.

Aranya csörgött. Nevetett.

Nemôžem, nie. Nemôžem v diaľ.

Nem mehetek, nem mehetek.

Stý večer nasledoval za stým.

Ezer este múlt ezer estre,

Krvácam, dážď som krvavý.

A vérem hull, hull, egyre hull,

Z diaľav ma zvú, privolávajú —

Messziről hívnak, szólongatnak

my zápasíme, boľaví:

És mi csak csatázunk vadul:

ja, a ten Veľmož bravhlavý.

Én s a disznófejű Nagyúr.