Som básnik – básnictvo však samo

Németh Andornak

pramálo zaujíma ma.

Či na oblohe žiariť plamom

Költő vagyok - mit érdekelne

aj hviezda nočnej rieky má?

engem a költészet maga?

Nem volna szép, ha égre kelne

Čas vyparí sa čosi-kamsi,

az éji folyó csillaga.

za mliekom bájok neblazniem,

pravého sveta dúšok dám si,

Az idő lassan elszivárog,

navrchu s nebesami z pien.

nem lógok a mesék tején,

hörpintek valódi világot,

Pekný je prameň! – v ňom sa kúpať!

habzó éggel a tetején.

Len skok, a chvenie, pokojnosť

v objatí sú a z peny stúpa

Szép a forrás - fürödni abban!

pôvabne múdra štebotnosť.

A nyugalom, a remegés

egymást öleli s kél a habban

Básnici iní - čo ma po nich?

kecsesen okos csevegés.

Špiniaci sa až po prsia,

nech šaľbou malieb vymyslených

Más költők - mi gondom ezekkel?

a liehmi omamujú sa.

Mocskolván magukat szegyig,

koholt képekkel és szeszekkel

Ja prekročím tú krčmu doby

mímeljen mámort mindegyik.

až po smysel, aj ponad to!

Nedám sa tupo na spôsoby,

Én túllépek e mai kocsmán,

byť hlupák sluha ledakto.

az értelemig és tovább!

Szabad ésszel nem adom ocsmány

Jedz, pi, miluj, spi! Ty sa meraj

módon a szolga ostobát.

univerzom, to nech ťa ctí!

Ni syčiac neslúcham ja vera

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!

zlé, kaličiace mocnosti.

A mindenséggel mérd magad!

Sziszegve se szolgálok aljas,

Nuž nech som šťastný - bez jednačky!

nyomorító hatalmakat.

Inak ma hockto pohaní

a poznačia ma rudé fliačky,

Nincs alku - én hadd legyek boldog!

v horúčkach miazga vyschne mi.

Másként akárki meggyaláz

s megjelölnek pirosló foltok,

Nie, ja už ústa nezapchám si.

elissza nedveim a láz.

K rozumu vznášam ponosu.

Storočie, to sa ku mne hlási:

Én nem fogom be pörös számat.

sedliaci, orúc, pri mne sú;

A tudásnak teszek panaszt.

Rám tekint, pártfogón, e század:

mňa tuší telo robotníka,

rám gondol, szántván, a paraszt;

keď pohne údmi ustato,

pred kinom mňa si čakať zvyká

engem sejdít a munkás teste

chasník, v kabáte obdratom.

két merev mozdulat között;

rám vár a mozi előtt este

A oplanov kde stojí tábor,

suhanc, a rosszul öltözött.

postaviť veršu môjmu hať,

bratské tanky sa ako diabol

S hol táborokba gyűlt bitangok

rozbehnú rým môj rozhučať.

verseim rendjét üldözik,

fölindulnak testvéri tankok

Ja vravím: Človek ešte nie je

szertedübögni rímeit.

veľký, no predstáv nesmiernych.

Nech sprevádzajú jeho deje

Én mondom: Még nem nagy az ember.

láska a duch: sa zrodil z nich!

De képzeli, hát szertelen.

Kisérje két szülője szemmel:

a szellem és a szerelem!

1937