Hova lett a tarka szivárvány az égről?

Kam sa podel s neba jarabý pás dúhy,

Hova lett a tarka virág a mezőkről?

kam kvet, nímž sa polia jarabely, luhy?

Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,

Kde potočný hukot je, kde spevot vtáčí,

S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?

všetok jari-leta skvost, šperk s inou zdobou?

Odavan mind! csak az emlékezet által

Tam je všetko, len čo rozpomienka stačí

Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.

ich vyvolať, sťaby bledé tône z hrobov.

Egyebet nem látni hónál és fellegnél;

Iba sneh zrieť — chmáry, jak sa ukladajú;

Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.

ožobračela zem, zima obrala ju.

Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,

Jak žobráčka stará, ozaj, je zem; kýsi

Vállain fejér, de foltos takaró van,

z pliec jej biely, lenže vetchý kocon visí,

Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,

z ladu laty po ňom, i dier dosť však predsa,

Sok helyen kilátszik mezítelen teste,

z nich jej telo nahé vyzerá, tak v mraze

Ugy áll a hidegben s didereg... az inség

stojí tam, sa trasie... núdza šírkou štetca

Vastagon van bágyadt alakjára festve.

spodobená je jej dvom na obraze.

Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?

Čo by robil človek von v tej mrcha chvíli ?

Mostan ott benn szép az élet a szobában.

Teraz v izbe dnu je život roztomilý.

Áldja istenét, kit istene megáldott,

Žehná Boha, koho požehnaním odel

Adván néki meleg hajlékot s családot.

On, dav teplý kút mu a rodinku v podiel.

Milyen boldogság most a jó meleg szoba,

Akým blahom je dnes teplá chyža všade,

S meleg szobában a barátságos család!

a v teplučkej chyžke rodinôčka ľúba!

Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,

Teraz čo chalúpka, to čarovný hrad je,

Ha van honnan rakni a kandallóra fát,

ak jest zkaď prikladať triesky do kozuba;

S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe

každé slovo aj, čo indv vzduchom

Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.

brnkne snáď, včuľ prostred srdca vletí uchom.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

Najmä večery tie vtedy — krása! Klam i

El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.

mam, poviete čajs’, nech neznáte ich sami.

A családfő ott fenn űl a nagy asztalnál

Za vrchstolom otec čeľadný si sedí

Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,

v dôverlivej vrave so susedom, s kmotrom ;

Szájokban a pipa, előttök palack áll

fajčia si. pred nimi krčah z hrubčov gliedy,

Megtelve a pince legrégibb borával;

chovan hen z pivnice najstaršieho: na trom

A palack fenekét nem lelik, akárhogy

aj dna nájsť mu neľza, čo jak sa s tým činia...

Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.

zločká, hneď jak peniaz plný je zas vína.

Kinálgatja őket a jó háziasszony,

Ponúka ich hodná gazdiná to domu,

Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,

neboj, čo úlohou jej, že vyhne tomu :

Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,

hoj, vie ona dobre, čo jak v obcovaniu,

A kötelességét ő jól megtanulta,

povinnosti zná si zpamäť, s dobrým menom

Nem bánik könnyen a ház becsületével,

domu nezahráva; nik aj nesmie na ňu

Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.

trízniť, skupaňou že bola by či leňom.

Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:

Tam sa krúti-vrtí, prívet jej vždy sladší

„Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!”

znie: „Susedko, kmotrík, nechže sa vám páči!“

Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,

Tí sa poďakujú, chlipnú na tie slová;

S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek,

keď im vytlie z fajok, napchajú ich znova,

És mint a pipafüst csavarog a légben,

a jak dym z nich túla v povetrí sa plavno,

Akkép csavarognak szanaszét elméik,

tak si brúsia sem-tam umy ich, a vzatkom

És ami már régen elmult, nagyon régen,

časov čo sa dávno pominulo, dávno,

Összeszedegetik, sorra elregélik.

posbierajú, spomnú pekne za poriadkom.

Akitől nincs messze az élet határa,

Kto na chotár žitia má už pochod krátky,

Nem előre szeret nézni, hanem hátra.

nepozeráva rád napred, ale zpiatky.

A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,

U menšieho stola šuhaj, dievča: svieži

Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.

pár; tým o minulosť veru sotva beží.

Mit is törődnének a multtal? az élet

Nač’ aj obierať sa im s ňou? Život celý

Előttök vagyon még, nem a hátok megett;

je pred nimi ešte, nie im za chrbáty:

Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,

duše ich v budúcna obzor zaletely,

Merengve nézik a rózsafelhős eget.

snivé obzerajú východ ružovatý.

Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,

Kradmo usmejú sa, veľa nepovravia,

Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.

bohvie, a predsa sa znamenite bavia.

Amott hátul pedig a kemence körűl

Tam v úzadí zasa iávky kolo pece

Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,

drobizg obsadil, sa hašterí a mece,

Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek

celý kopec detí domácich i hostí;

Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...

z karát stavia veže... Zbudujú i svalia...

Űzi pillangóit a boldog jelennek,

honia za motýlmi šťastnej prítomnosti,

Tennapot felejtett, holnapra nem gondol.

včerajšok huš! starosť ich o zajtra malá. —

Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:

Hľa, jak spratné miestko ! — neveryl bys’ proste: -

Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!

v izbe tej prítomnosť, prešlosť. budúcnosť je!

Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a

Zajtra chlieb sa bude piecť, osieva slúžka,

Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.

nôtiac; až dnu čuť, jak ťahá do tenuška.

Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,

Zškrípe žeráv studne nádvorím sťa v sváre,

Lovait itatj’ a kocsis éjszakára.

na nocľah to kočiš napája si kone.

Húzzák a cigányok valami víg toron,

Hudú kdes’ Cigáni, najskôr na obare,

Távolról hangzik a bőgő mormogása.

zďala slýchať basu, ako mrmle, stone.

S e különféle zaj ott benn a szobába’

A tie rôzne zvuky schodia sa a svijú

Összefoly egy csendes lágy harmóniába.

tu dnu v izbe v tichú, mäkkú harmóniu.

Esik a hó, mégis fekete az útca,

Padá sneh, ulica preds’ však očernela,

Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.

veľká, hrubá tmisko zatiahla ju zcela.

Járó-kelő ember nem is igen akad,

Chodákov niet temer, iba, zvrždiac kroky,

Egy-egy látogató megy csak hazafelé,

návštevník čo stúpa domov so svetielkom,

Lámpája megvillan az ablakok alatt,

jeho lampáša svit blyskne pod obloky,

S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,

už aj spolkla ho tma; lampáš zmizne celkom,

Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig

tí dnu ale, jak bys’ im bol hádku zadal,

Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?

hádajú o dušu: kto to prešiel tadiaľ?