Én nem tudok már rajta kívül élni.

Ja už neviem žiť za jej hranicami.

Golyónyomok a házai falán,

Stopy guliek na domových stenách,

nagyapám vére, nagyanyám futása

krv starého otca, beh starej mamy

van a téglákba égetve talán,

sú, tak sa zdá, vpálené do tehál,

ahogy belém a légópincék mélye,

tak ako do mňa ten bunkrový pocit,

a szirénázó halálfélelem.

ten zavýjajúci smrteľný strach.

Nappal mintha elengedne, de éjjel

Cez deň ma opúšťa, ale zas v noci

leül az ország, és mesél nekem.

sa krajina navracia v historkách.

Szájából etet, énekével altat,

és tréfálkozik, mikor nagybeteg,

Kŕmi ma z úst, vlastnou piesňou uspáva,

láttam gyengének, láthattam erősnek,

a posmeškuje, keď sa s ňou svet točí,

s bár hagyná, de én túl nem léphetek

videl som ju padať, a zase vstávať,

testén, mit száz évek szabdaltak széjjel,

hoci môžem, nikdy neprekročím

emlékein, mit ide hord a szél,

jej telo, čo storočia roztrhali,

kell, hogy szeressen, és kell, hogy szeressem,

cez spomienky, čo sem vetry nosia,

ha meghallom, mit álmában beszél.

musí ma milovať, a ja tiež musím,

Pora is kell, mi ingeim nyakára,

keď počúvam, čo hovorí zo sna.

cipőmre, hajam szálára tapad,

Ja chcem aj jej prach, čo sa mi priliepa

más ölében csak idegen lehetnék,

na krk košele, topánky, vlasy,

ő ismer, és magamnak visszaad.

v inom lone môžem byť len cudzinec,

Szép hölgy, Európa, hiába tárod

ona ma pozná, len k nej sa hlásim.

elém minden résed és hajlatod,

csábít, mit kínálsz, űz hozzád a vágyam,

Kráska, Európa, darmo otváraš

s beléd hatolni képtelen vagyok.

predo mnou každý záhyb, štrbinu,

Kapudhoz érve lelohaszt a szégyen,

vábiš ma a ja sa v túžbe ponáram,

ne hidd, hogy hűségem nem átkozom,

no nemôžem do teba preniknúť.

míg újra s újra megtermékenyítem

Darmo sa nechávam lákať neverou,

csúf kis hazám, imádott asszonyom.

pri tvojej bráne ma zrazí ostych,

a preto len znova sejem semeno

do ľúbenej ženy, mrzkej vlasti.