Meghalni február huszonnegyedikén,

Dokonať dvadsiateho štvrtého februára

milyen poén lett volna már:

akáže by pointa mohla byť:

szökőnap szökni meg mindaz elől,

priestupný deň pred všetkým utiecť,

mi most harap, s mi még harapni vár.

čo teraz hryzie, na hryzenie čaká a chce hrýzť.

Huszonkilencedike a következő esélyes

Dvadsiateho deviateho ďalším favoritom

gegre vennem, hogy úgyis meg kell halni:

na pointu vzatie je, veď aj tak zomrieť treba:

négyévente lenne csak rendezhető

štvorročne konať mohla by sa

igazi kimúlásnapi parti.

pravá partia dňa pominutia.

Március elseje: megjött a tavasz,

Prvý marec: jar prišla,

odafönt madárricsajban tombol az ég;

ja tu dole posmešne sa rehotajúc natiahnem nohy,

én itt lent gúnyosan röhögve dobom fel talpam,

tam hore obloha vo vtáčom kriku jasá;

s dalolom: „Csuknikék, csukninkék!”

”Zavri-trp, zavri-trp,” [1] znejú noty!

„Nyugalom, egy jól megválasztott halállal

”Pokoj, správne zvolenou smrťou

bármely köznap emblematikussá tehető”

ktorýkoľvek všedný deň na obrazný meniť dá sa”

– biccent felém hívogatólag

– volajúc smerom ku mne kývne

háromszázhatvanöt fejével a temető.

tristošesťdesiatimi piatimi hlavami cintorínska spása.