"Mondád, anyám, hogy álmainkat

„Vravelas', mati: božská ruka

Éjente festi égi kéz;

že kreslí v noci naše sny;

Az álom ablak, melyen által

sen oknom je, nímž zrak náš kuká

Lelkünk szeme jövőbe néz.

— zrak duše to — v kraj budúcny.

Anyám, álmodtam én is egyet,

Mamička, ja tiež mal sen: či mi

Nem fejtenéd meg, mit jelent?

ho rozlúštiš? O, urob hneď!

Szárnyim növének, s átröpűltem

Mne krýdla vzrástly, vzduch som nimi,

A levegőt, a végtelent."

ba nekonečný slietal svet —“

'Fiacskám, lelkem drága napja,

,Synáčku, duše mojej svite,

Napomnak fénye! örvendezz;

lúč môjho slnca, zajasaj;

Hosszúra nyujtja élted isten,

nadlho Boh ti zmeril žitie,

Álmodnak boldog titka ez.' -

to sníčka tvojho blahý taj.‘ —

És nőtt a gyermek, lángra lobbant

A rástlo decko, z teplých prší

Meleg keblén az ifjukor,

mu mladosť šľahla plameňom,

S a dal malasztos enyh a szívnek,

a spev je nebeský liek srdci,

Midőn hullámzó vére forr.

keď krv sa búri, kypí v ňom.

Lantot ragadt az ifju karja,

Varito mocne junoš vzchytí,

Lantjának adta érzetét,

veň vtočil citov prúdenie:

S dalszárnyon a lángérzemények

i na perutiach piesne city

Madárként szálltak szerteszét.

koľ vtáčou brnkly plamenné.

Égig röpűlt a bűvös ének,

Po nebo vzletel čaroslový

Lehozta a hír csillagát,

spev, sniesol hviezdu oslavy,

És a költőnek, súgarából

i z pableskov jej básnikovi

Font homlokára koronát.

korunu splietol koľ hlavy.

De méreg a dal édes méze;

Však jedom je med piesní všetok;

S mit a költő a lantnak ad,

čím poet kojí vari ta

Szivének mindenik virága,

chuť: mysle jeho každý kvietok

Éltéből egy-egy drága nap.

dňom, ujatým mu zo žitia.

Pokollá lett az érzelemláng,

Sa peklom stal plam citov, tomu

És ő a lángban martalék;

však on sám prepadol priam v plen;

A földön őt az életfának

už na zemi ho žitia stromu

Csak egy kis ága tartja még.

snietočka zadržuje len.

Ott fekszik ő halálos ágyon,

Tam na smrtnom, hla, lóži leží

Sok szenvedésnek gyermeke,

tvor, utýraný docela;

S hallá, mit a szülő bus ajka

í občul, cez múk nával svieži

Kínjának hangján rebege:

jak matka s vzlykom zúpela:

'Halál, ne vidd el őt karomból,

,Smrť, neber mi ho z ramien, hrude

Ne vidd korán el a fiut;

za korisť tak včas neberže;

Soká igérte őt éltetni

mám neba sľub: vraj, dlho bude

Az ég... vagy álmunk is hazud?...'

žiť... A či sen náš tiež len lže?...’

"Anyám, az álmok nem hazudnak;

„Sny, matka, nelžú; usúdeno

Takarjon bár a szemfödél:

hoc v rakev sa mi uložiť:

Dicső neve költő-fiadnak.

básnika syna tvojho meno

Anyám, soká, örökkön él."

nadlho, večne bude žiť.“