Itt benn vagyok a férfikor nyarában,
Tu dnu som v lete mužského to veku;
Az ifjuságnak eltűnt tavasza,
jar mladi posla, a čo boly ňou
Magával vitte a sok szép virágot,
v dar prinesené z priazne ku človeku,
A sok szép álmot, amelyet hoza,
kvet i sny krásne vzala so sebou,
Magával vitte a zengő pacsírtát,
so sebou škovrán-spevca, pobratima,
Mely fel-felköltött piros hajnalon...
čo zbúdzal ma, zrúc zoru zbronelú...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Elszállt az égről a piros sugár és
Uletel s neba ružovatý lúč a
Elszállt a földről a dalos madár,
so zeme spevná uletela vtač,
Üres fészkébe énekelni a bús
v jej hniezdach prázdnych hnevné víchry skučia
Szellő vagy a haragos vihar jár:
dnes, abo smutných vánkov čuť z nich plač;
Ábrándaimnak száraz erdejében
v dúm mojich lese, jakby za podzimia,
Csörög, csörög már s nem susog a lomb...
už hrká list, nešepce priateľu...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Az ég arany hajnalcsillagja s a föld
Dennica neba zlatá, zeme rosné
Ezüst harmatja mind, mind elvesze,
však striebro tam je všetko, všetko v zmar:
Letörlé őket kérlelhetlenűl a
skutočná ruka prísna neúprosne
Rideg valóság szigorú keze;
ich smazala ztaď; roj sa sbieha chmár,
Felhők borongnak, s rekkenő meleg van,
i sparno je, vzduch strastí, že až zdýma
A gondok fojtó levegője nyom...
hruď, tlačí v prácne dni či v nedeľu...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Regényes bércek kősziklái közt folyt
Pomedzi bralá romantické stekal
Csengő morajjal egy tündér patak,
si čarný potok, rozhučaný v ples :
Dicsvágy patakja! ajkaim belőle
prúd ctižiadosti i ma neraz plekal,
Sok boldogító mámort ittanak.
opojil blaze. Tečie tam i dnes,
Foly még ma is, de más igyék vizéből,
no iný streb ho rtoma dychtivýma,
Én nem iszom, többé nem szomjazom...
mne prešiel smäd, chuť — koniec veseliu ...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Ha elfordúlok enmagamtul és mint
Keď odvrátim sa od seba a zrenie
Polgár végigtekintem a hazát,
jak občan po vlasti šlem končinách:
Szemem megromlott satnya ivadékot,
zrak zhumpľované, zvrhlé pokolenie,
Egy pusztulásnak indult népet lát.
ľud pustnúci koľ vidí. Ramä, hach,
Karom feszűl, szivem tombol! mi haszna?
mi spružie, zbúcha srdce; však čo s nima?
Mást nem tehetek, csak sirathatom...
Len slziť nad ním môžem k súdielu...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty ma
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!
Szeress, szeress, mint én szeretlek téged,
Oj, miluj ma, jak zplna lásky žiary
Oly lángolón, oly véghetetlenűl,
ja mám ťa rád, tak prenesmieme vždy;
Áraszd reám a fényt s a melegséget,
ma zaplavuj tým svetlom-teplom, s tvári
Mely isten arcáról szivedbe gyűl;
čo božskej v srdce sa ti hromaždí:
Az a te szíved egyetlen világom,
to srdce je mi svetom jediným, na
Nappal napom és éjjel csillagom...
dni slncom, hviezdou v noci prôčeliu...
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Jak tmavý bol by život, svet, nech ty mňa
Ha nem szeretnél, fényes csillagom!
tak neľúbiš, môj jasný anjelu!