Nyári napnak alkonyúlatánál
Pod večer už v letný deň ktorýsi
Megállék a kanyargó Tiszánál
zastal som u krútiacej sa Tisy,
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Túr kde malý náhli do nej, v sladký
Mint a gyermek anyja kebelére.
ako decko objem svojej matky.
A folyó oly símán, oly szelíden
Rieka hladko tak, tak krotko pritom
Ballagott le parttalan medrében,
bezbrežným si tiekla za korytom,
Nem akarta, hogy a nap sugára
nechcela, by slnečné sa blesky
Megbotoljék habjai fodrába'.
potkýňaly na vln arabesky.
Síma tükrén a piros sugárok
Zrkadlom jej lúče červenkavé
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
(roj jak víl by) tančily si hravé,
Szinte hallott lépteik csengése,
temer bolo čuť ich krôčkov znenie,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
drobnuľkých sťa ostrôh zavírenie.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Kde som stál, strel piesku koberec sa
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
žltý, priam však skryl sa v poli predsa,
Melyen a levágott sarju-rendek,
otavy kde radkov k nedohľadku,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
ako v knihe riadok popri riadku.
Túl a réten néma méltóságban
Za lúkami nemom vo dôstoji
Magas erdő: benne már homály van,
vysoký háj. V ňom už noc sa strojí;
De az alkony üszköt vet fejére,
mrk mu v šticu hlaveň z vatry šmarí:
S olyan, mintha égne s folyna vére.
zdá sa horieť — či krváca vari?
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Onde zas za Tisou, pozdĺž brehu,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
kriaky leštíu, rakýt v pestrom sbehu;
Köztök egy csak a nyilás, azon át
medzi sebou jeden otvor strežú:
Látni távol kis falucska tornyát.
ním zrieť dialnej dedinôčky vežu.
Boldog órák szép emlékeképen
Šťastných chvíľ pamiatkou maľovanou
Rózsafelhők usztak át az égen.
ružné mráčky tiahly nebies baňou.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Z najďaľša jak cez hmlu, fáteľ sprchy
Ködön át a mármarosi bércek.
zrelý na mňa marmarošské vrchy.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Žiaden ruch. V tíš sviatočnú len vtáčik
Egy madár csak néha füttyentett be,
čo tu i tu piskol, preletáčik.
Nagy távolban a malom zugása
Zo dialavy šerej mlyna hukot
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
predchodil mi sťa komárov bzukot.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Sedliacka vtom vzkrsla na zákluke
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
riečnej, mne oproti. Krčah v ruke.
Korsaját mig telemerítette,
Po mne pátrala, kým ponačrela
Rám nézett át; aztán ment sietve.
čbán svoj; potom brnkla zpät ni strela.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Stál som nemo, sochou do polohy,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
jakby boly tam mi vrástly nohy.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
Duša sa mi v omám zatočila,
A természet örök szépségétül.
od prírody večnej krásy spilá.
Oh természet, oh dicső természet!
Ó, príroda s tvojou pre velebou,
Mely nyelv merne versenyezni véled?
ký by jazyk smel závodiť s tebou!?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Slávna ty, čím lepšie sfingu dávaš,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
tým nám viac, tým krajšie nám rozprávaš.
Késő éjjel értem a tanyára
Pozde v noci došiel som na staňu,
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
na večeru z plodín prichystanú.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Súdruhmi dlho sme besedovali.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Blkal ohník raždím nachovalý.
Többek között szóltam én hozzájok:
Medziiným ja k nim: „Tisa, chúďa —
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
prečo jej len krivdíte tak, ľudia?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
Toľko chýb jej vytýkate, reku,
S ő a föld legjámborabb folyója."
a zem má v nej tú najtichšiu rieku.“
Pár nap mulva fél szendergésemből
Pár dní žatým z polosna ma zrazu
Félrevert harang zugása vert föl.
zvon vyrušil, hlásajúci zkazu.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
Povodeň tu !...‘ znelo v strašnom chóre;
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
vyzriem von, a vidím vám až — more.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Zblaznelec jak, pút keď pozbaví sa,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
cez rovinu valila sa Tisa,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
rvúc pretrhla hať sťa nití spletok,
El akarta nyelni a világot!
trôfala si svet pohltiť všetok!
1847