Esterházy Péter halálára

Pri príležitosti úmrtia Petra Esterházyho[1]

Mért hallgatnak a dóm királyokat

Kráľov trúchliace a vítajúce

köszöntő s gyászoló harangjai?

zvony katedrály[2] prečo mlčia?

Király halt meg, a létezést tapintó

Kráľ zložil hnáty, samovládca bytosť

szavak, segédigék egyedura!

hmatnúcich slov, pomocných slovies!

Nyelve világok mondattana volt.

Syntaktika svetov jeho jazykom bola.

Emlékszem pozsonyi útjaira…

Pamätám si jeho bratislavské cesty…

Ötvenéves, épp a Harmóniá…-t

Päťdesiatročný, zrovna Harmóniu…-is

írja – Donnernek is Édesapám,

píše – aj Donnerovi[3] Otec,

az esztergomi érsek állt modellt,

ostrihomský arcibiskup pózoval ako model,[4]

azaz ült a lován – mondja a dómban.

totiž sedel na koni – hovorí v katedrále.

Hatvanévesen Daniel Fischer

Ako šesťdesiatročný spolu oslavuje

szlovák festővel együtt ünnepel,

so slovenským maliarom Danielom Fischerom,

az is pont hatvanéves. És közös

aj ten má presne šesťdesiat. A v nich

még bennük az imaginárius

je ešte obdiv abstraktného diela

szám és az absztrakt mű csodálata.

a imaginárneho čísla spoločný.

Égig lobogott holdezüst haja,

Jeho lunostrieborné vlasy blčia až do nebies,

ahol ment, egy kicsit világosabb lett. – –

kde chodil, zavládla svetlofarebnosť. – –

S most nincs tovább, se Pozsonyban, se máshol!

A teraz niet ďalej, ani v Bratislave, ani inde!

Az ezredvég ezüstkora, amelynek

Uzavrela sa strieborná doba konca milénia,

teremtője s királya volt, lezárult.

ktorej stvoriteľom a kráľom bol.

Zúg bennem a Szent Márton dóm harangja,

Hučí vo mne zvon Katedrály svätého Martina,

bennünk zúg! s a gyász tétova segéd-

hučí v nás! i vo váhavých pomocných-

igéiben… – Imaginárius

slovesách bolestnej straty… – Nám, starým

lét már nekünk, véneknek járna ki,

by už prislúchala imaginárna bytnosť,

s nagyon fáj, hogy Te mentél el, barátom.[1]

a veľmi bolí, priateľ môj, že si odišiel Ty.