A radványi sötét erdőben

V hôr radvanských prítmí mŕtveho našli

Halva találták Bárczi Benőt.

mladého Benka Bárciho. Hrot

Hosszu hegyes tőr ifju szivében;

dýky mal v prsiach, k srdcu až zašlý —

"Ime, bizonyság Isten előtt:

„Pred Bohom samým istota, toť:

Gyilkos erőszak ölte meg őt!"

vražedný útok mu siahol na život!"

Kastélyába vitette föl atyja,

Do kaštieľa kázal ho vniesť otec, v chládku

Ott letevék a hűs palotán;

paloty složiť tam; postlania pych

Ki se terítteti, meg se mosatja:

zbránil, ba umyť ho: — bez obriadku,

Vérben, ahogy volt, nap nap után

v krvavých hábach, jak bol, deň k dňu v tých

Hever egyszerű ravatalán.

leží na márach jednoduchých.

Állata őrzeni négy alabárdost:

Halapartníkom vchod dal striezť štyrom:

"Lélek ez ajtón se be, se ki..."

„Duše ni dnu ni von!...“ „A ak ho snáď

"Hátha az anyja, szép huga már most

matka chce oplakať, sestra —? „Ni chýrom,

Jönne siratni?" - "Vissza neki;

zpiatky! im; — beda mu, nebrat či brat.

Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"

kto smel by zákaz môj narušovať!'

Fojtva, teremről rejti teremre

Po svetliciach dusivé nárek svoj skrýva

Halk zokogását asszonyi bú. -

žiaľ žien. — Sám ,pred máry poháňa' v súd

Maga, pecséttel, "hívja tetemre"

pod pečaťou, domnienka ichž podozrivá

Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:

vysliedi, kaní jej pozor i pud,

Legyen a seb vérzése tanú.

Krvácanie rany, hej, za svedka buď.

A palotát fedi fekete posztó,

Palote postav tmy naložil tvár, ni

Déli verőn sem süt oda nap;

v poludnie nevnikne svetla ta vlas;

Áll a tetemnél tiszti pörosztó,

pri mŕtvole stojí žalobca kárny,

Gyertya, feszűlet, kánoni pap:

sviece, kríž, odený do služby kňaz;

Sárga viaszfényt nyughelye kap.

lôžkom jej voskovíc žltý hrá jas.

"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"

„Dnu protivníci, mal-li kých!“ sháňa.

Jő, kit az apja rendre nevez;

Rad-radom idú, ich menuje len;

Hiába! nem indul sebe a holtnak

nadarmo, neprýšti mŕtveho rana,

Állva fejénél az, vagy emez:

u hláv mu zastanúc onen či ten:

"Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."

„Nezabil tedy ho... ani jeden.“

"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,

„Nuž kto!?...“ zrval Bárci ľvom. „Odveká krv tá

"Boszulatlan nem foly ez ösi vér;

bez pomsty netiekla — Sem ubijcu ...

Ide a gyilkost!... bárha pecsétem

hoc moja pečať mi sťa krt zavŕta

Váddal az önnön szívemig ér:

obvinou vlastnému ku srdcu:

Mindenki gyanús nekem, aki él!"

potváram všetkých, čo na žive sú!“

"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"

„Tak teda dnu jeho priatelia!“ —Vkročia

Sorra belépdel sok dalia:

po jednom junáci, kvet od družín;

Fáj nekik a hőst véribe' látni,

bolí ich, v krvi jak hrdinu zočia,

S nem harc mezején elomlania.

v bitke že nepadol na smrti klin —

Erre se vérzik Bárczi fia.

Nekrváca ni na to Bárciho syn.

"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...

„Dnu do nohy, dvor, v ňom veľkí či malí...

Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"

Bárc, celú ves sem v hrdelnú pru!“

Megkönnyezetlen senki se hagyja,

Niet takých, nad ním by nezaplakali,

Kedves urára szánva tekint.

sútrpne na pána milého zrú.

Nem fakad a seb könnyre megint.

Ale len jazva zas neslzí krú.

"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"

„Dnu, mať jeho, svobodná sestra!“ — Už hodne

Künn a leány, már messze, sikolt;

zďala čuť devin zkviľ; mať sklesne však

Anyja reárogy, öleli búgva:

naň, príma ho, dudlúc, až v srdce to bodne: —

Mindre nem érez semmit a holt:

na všetko necíti mŕtvy ni mak,

Marad a tört vér - fekete folt.

krv sadlá zostáva čo — čierny fľak.

"Jöjjön utolszor szép szeretője,

„Dnu naposled milenka, ba — city prudké —

Titkos arája, Kund Abigél!"

vraj. jeho mladucha už, Abigail

Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,

z Kund! — Prichádza; — zrak vzplá jej, na dýke utkvie

Arca szobor lett, lába gyökér.

vrástla v dlaž, obličaj sochou sa stal —

- Sebből pirosan buzog a vér.

Z rany prúd červený vyviera schvál.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,

Slzy neopustí, nevydá stesku,

Csak odakap, hol fészkel az agy:

ta si len chmatne, kde um tróni, krá!:

Iszonyu az, mi oda nyilallik!...

hrozné, jak šprihá tam na spôsob blesku!...

Döbbenet által a szív ere fagy:

Z úžasu srdečný meravie sval:

"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

„Dievka, tys’ sklala ho; krvi, li!a, val —“

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -

Dva razy porok ten — kúzlom jak spila —

Hallgat el, aztán így rebegi:

preslyší, potom tak odpovie: „Oj,

"Bárczi Benőt én meg nem öltem

ja Benka Bárciho som nezabila,

Tanum az Ég, s minden seregi!

svedkom mi nebo i všetok v ňom voj!

Hanem e tőrt én adtam neki.

No tú mu bodavú dala som zbroj.

Bírta szivem' már hű szerelemre -

Vládol už srdcom mi zamilovano,

Tudhatta, közöttünk nem vala gát:

znať mohol, v spolku nám prekážky niet;

Unszola mégis szóval "igenre",

nútil ma predsa len k slovíčku ,áno‘,

Mert ha nem: ő kivégzi magát.

lebo ak nie: vraj, zmárni sa hneď.

Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!"

Na žart mu dám dýku: Na, rukoväť!“

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,

A zdivoka dýku vytrhne z rany;

Szeme szokatlan lángot lövell,

pohľad jej blýska sťa plamenný meč,

Kacag és sír, s fennvillogtatja

smiech jej i plač, dýkou pokrúca v dlani

S vércse-visongással rohan el.

a s škrekom pustovky zuteká preč.

Vetni kezet rá senki se mer.

Nik nemal odvahy zastať jej v prieč.

Odakinn lefut a nyilt utca során,

Beží, jak ulica dial roztĺna,

Táncolni, dalolni se szégyell;

tančiť sa nehanbí, spievať; je friškou

Dala víg: "Egyszer volt egy leány,

pieseň jej: „Bola raz dievčina,

Ki csak úgy játszott a legénnyel,

čo s mládencom, súc hrdopýškou,

Mint macska szokott az egérrel!"

tak pohrávala, ako mačka s myškou!“

1877 okt. 27