Letészem a lantot. Nyugodjék.
Odložím lýru. Spočívaj si.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Váš spevec, zmĺknem docela.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Nie som viac, ako v prešlé časy,
Belőlem a jobb rész kihalt.
čast lepšia zo mňa vymrela.
A tűz nem melegít, nem él:
Nehreje oheň: zadymí
Csak, mint reves fáé, világa.
len, búdinou dúc, svitká-máta.
Hová lettél, hová levél
Kam dela si sa, kde si mi,
Oh lelkem ifjusága!
ó, duše mladosť zlatá!
Más ég hintette rám mosolyját,
Mňa iných nebies laskal smavot,
Bársony palástban járt a föld,
zem pýšila sa v zamate,
Madár zengett minden bokorban,
v kre každom vtáčí zunel džavot,
Midőn ez ajak dalra költ.
keď spievať začly ústa tie.
Fűszeresebb az esti szél,
Van večera bol sladším i
Hímzettebb volt a rét virága.
vyšívanejšou lúky šata.
Hová lettél, hová levél
Kam dela si sa, kde si mi,
Oh lelkem ifjusága!
ó, duše mladosť zlatá!
Nem így, magánosan, daloltam:
Nie takto, samotne, som spieval:
Versenyben égtek húrjaim;
horlením struny horely
Baráti szem, művészi gonddal
mi; na lyrika prstoch dlieval
Függött a lantos ujjain; -
zrak druha citný, umelý.
Láng gyult a láng gerjelminél
Plam zažihal plam úprimný
S eggyé fonódott minden ága.
a vzblkaly si do objatia.
Hová lettél, hová levél
Kam dela si sa, kde si mi,
Oh lelkem ifjusága!
ó, duše mladosť zlatá!
Zengettük a jövő reményit,
Minula lkávali sme steskom,
Elsírtuk a mult panaszát;
veštili: príde zlatý vek;
Dicsőség fényével öveztük
okružovali slávy bleskom
Körűl a nemzetet, hazát:
rod, vlasť: mlaď našich pieseniek
Minden dalunk friss zöld levél
sa lístky vila sviežimi
Gyanánt vegyült koszorujába.
v ich veniec, vzkvitlý do bohata.
Hová lettél, hová levél
Kam dela si sa, kde si mi.
Oh lelkem ifjusága!
ó, duše mladosť zlatá!
Ah, látni véltük sirjainkon
Ach, mneli sme, chýr zom-rude
A visszafénylő hírt-nevet:
že zrieme nad hrobmi nám plát;
Hazát és népet álmodánk, mely
v snách vídali vlasť, lud, čo bude
Örökre él s megemleget.
žiť večne a nás spomínať;
Hittük: ha illet a babér,
verili: ak sme hodni my,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
dá kto nám lauru... Všetko ztrata!
Hová lettél, hová levél
Kam dela si sa. kde si mi.
Oh lelkem ifjusága!
ó, duše mladosť zlatá!
Most... árva énekem, mi vagy te?
Včuľ... sirý spev môj, čím si? Duchom
Elhunyt daloknak lelke tán,
snáď zašlých piesní, z cmitera
Mely temetőbül, mint kisértet,
čo o polnocí vstáva hluchom
Jár még föl a halál után...?
a blúdi ako príšera...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Rubášom s kvietky zdobnými...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hlas, ktorý v púšti volá ,rata‘... ?
Hová lettél, hová levél
Kam dela si sa, kde si mi,
Oh lelkem ifjusága!
ó, duše mladosť zlatá!
Letészem a lantot. Nehéz az.
Odkladám lýru. Je sťa klada.
Kit érdekelne már a dal.
Veď kto by stál dnes o pieseň.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Kto teší kvetu sa, čo zvädá,
Miután a törzsök kihal:
poneváč vyschol jeho kmeň?
Ha a fa élte megszakad,
Keď vyhynie strom, za ním i
Egy percig éli túl virága.
kvet chvíľočky len žitia ráta.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Tam si už, cítim, tam si mi,
Oh lelkem ifjusága!
ó, duše mladosť zlatá!
1850