Kopogtatának. Kérdém: ki van ott?
Ktos’ klopal. Kto to? opýtam sa hneď.
"Leány" felelt kinn, aki kopogott.
„Dievčina“, bola zvonku odpoveď.
'Leány? ah, úgy bocsánatot,
.Dievčina? Ach, tak odpustite,
Ajtómat meg nem nyithatom:
dvier nemožno mi otvoriť;
Mit szólna majd menyasszonyom,
len predstavte si, prosím, náležíte:
Ha megtudná idővel,
čo by mi riekla moja mladucha
Hogy hölgyet fogadék el,
(ba z hanby pod zem bych sa musel skryt...),
Mint vőlegény is... mert házasodom.'
keď chýr ten svojím časom
"Épen azért jövék," felelt megint
by pošuškli jej do ucha,
Szomoru hangon a lyány odakint,
že dámu prijal, hla, som?
"Épen azért jövék;
čo viac i ako mladý zať...
Nyiss ajtót, áldjon meg az ég,
bo žením sa, to ráčte v známosť vziať.'
Számomra csak kinyithatod,
„Som práve preto prišla“, zaznel zas
Én régi szeretőd vagyok."
za dvermi smutno devin hlas,
'Mit? régi szeretőm? ugy annál
„hej, práve preto sem som zamerila;
Kevésbbé jösz be, bármiként akarnál.
ó, otvor — Boh ťa za to požehnaj! —
Aztán nekem nincs régi szeretőm;
Mne otvoriť preds’ môžeš trebárs raj:
Rútul hazudtam, amidőn
veď ja som tvoja starodávna milá —“
Leánynak azt mondám, hogy szeretem...
,Čo, stará láska? Och, to vela!
Az csak költői szalmaláng vala,
Tým menej vojdeš, čo bys’ ako chcela.
Mely született s ellobbana.
A potom, ako dobre viem,
Ez bennem a legelső szerelem,
ja ani nemám starodávnej milej;
Büntessen isten engemet, ha nem!'
lož bola špatná v pravdy odení,
"Senkit sem szeretél? az nem lehet,
ked v chvíľke rozmarilej
Egyet szerettél, egyet, engemet;
som deve riekol, že ju milujem...
Eressz be, én múzsád vagyok,
Bol básnický to ľahký zápal,
Vagy még most is hiába kopogok,
len oheň slamený,
Midőn megmondám nevemet?"
čo jak sa zrodil, hneď i skapal.
'Te vagy, galambom, kedves múzsám?
Toť vo mne láska prvá, pravá však;
Miért nem szóltál? jer be hozzám,
Boh skáraj ma, ak nie je tak ľ
Jer, nyitva ajtóm és karom,
„Nikoho neľúbils’? Vec nemožná:
Ölelj meg, édes angyalom!
si ľúbil kohos’, jednu, a tož mňa;
Igen, te voltál az egyetlen,
vpusť: ja som tvoja Múza —
Akit szerettem eddig életemben,
A či i teraz ešte podaromne
S szeretni foglak síromig,
ti klopem na dvere,
Te drága szép leány, akit
keď vyznala som meno v dôvere?“
Mellém a jó sors rendele,
Tys holubička moja rozmilá,
Hogy légyen egy lény, melynek kebele
ty, drahá Múza? — Hrúza, hrúza! —
Hiven ver értem akkor is még,
Co si tak pozde mi to zjavila?
Midőn a mondhatatlan inség
Oj, poď dnu, hybaj ko mne,
Korában elhagy az egész világ.
poď: otvorené dvere do korán,
S ugy lett. Az árva ifjut elhagyák
hľa, otvorená sladký na pokoj
Baráti, ismerősei.
i náruč moja — brána všetkých brán,
Te nem tudád csak őt felejteni,
v hrad, jasný-teplý srdca city — :
Te voltál hű vigasztalója, társa,
vstúp v moje bydlo skromné;
Mig tartott hosszú, kínos bujdosása.
objím ma, zlatý anjel môj!
És mostan téged én feledjelek,
Tak je, tys’ bola jediná,
Kihez csatolnak oly szent kötelek?
juž miloval som dosiaľ v svojom žití,
Nem, nem, örökre itt maradsz szivemben,
i po hrob budem milovať,
Ez a szív nagy, megfértek benne ketten,
ľúbezná, švárna dievčina
S hiszem, tudom,
ty, ktorú súdby dobrá vôľa
Hogy egymás mellett békeségben éltek,
mi k boku preto pridelila snáď,
Mert hisz te és menyasszonyom
by aspoň jedna bytnosí bola,
Testvérek vagytok ti, édestestvérek:
jejž ňádra tikom súcitu
Együtt születtetek az égben,
i vtedy ešte bijú za mňa, vtedy,
A csillagok legszebbikében,
keď v časiech nevýslovnej biedy
S onnan le együtt szálltatok
svet opustí ma celý tu.
Szivárványból szőtt szárnyakon
A tak sa stalo. Chudáka,
Egy szép tavaszi hajnalon,
šuhaja skoro opustili
Hogy engem boldogítsatok!'
priatelia, známi. V tvŕdze chvíli
len ty, vždy v érou rovnaká.
si chovala ho na pamäti,
i ako paprsk v mračnách zlatý
mu techou bolas’, čo tak sám sa trudil,
a družkou mu, kým dlho, trápne blúdil.
A teraz mal bych ťa ja zabudnúť,
k nejž pripája ma toľko svätých pút?
Nie, nie, v tom srdci zbudneš večite.
je ono veľké, dosť sa vmiestite
v ňom obidve, ba pohodlne;
a verím, viem, má pravdu predtucha,
že pri pokoji, láskyplne,
o súcitnosti sladkej hotovizni
tam budete si spolu nažívať,
bo ty a moja mladuoha
ste sestry, vlastné sestry, čo viac, blizny
na nebi ste sa razom zrodily,
na nanajkrajšej hviezde
(hej, najkrajšia z hviezd bola vaša mať!),
v tom istom, z lúčov pouvitom hniezde,
a ztaď vraz na zem ste sa spustily
na krielach z dúhy srkaných
za jedných jari zorí krásnych ranných,
by mňa ste totu blažilv!