Árva gólya áll magában
Osamelý bocian stojí
Egy teleknek a lábjában,
vzad pozemku; vzletel, hoj, i
Felrepűlne, messze szállna,
vesloval by odhodlane
Messze messze,
po obzore,
Tengerekre,
v dial, za more:
Csakhogy el van metszve szárnya.
však má kriela obstrihané.
Tűnődik, féllábon állván,
Dumie, dliac na jednej nohe,
El-elúnja egyik lábán,
zunuje vše v tej polohe,
Váltogatja, cserélgeti,
prestupuje poriadočne:
Abban áll a
to mu denným
Múlatsága,
zabavením,
Ha beléun, újrakezdi.
zunoval ho, znova počne.
Szárnya mellé dugta orrát,
Zobák skryl za jedno z krýdel,
Messze nézne, de ha nem lát!
patril v diaľ by, keby videl!
Négy kerités, négy magas fal:
Štyri ploty, steny — beda!
Jaj, mi haszna!
ba to ich ciel:
Bár akarna,
čo by i chcel,
Kőfalon nem látni átal.
zrutný múr mu prezrieť nedá.
Még az égre fölnézhetne,
Ešte nebo k prehliadnutí —
Arra sincsen semmi kedve:
ani k tomu nemá chuti:
Szabad gólyák szállnak ottan
voľná brat tam tiahne vencom
Jobb hazába;
v lepšiu vlasť; i
De hiába!
darmo, v strasti
Ott maradt ő, elhagyottan.
tu on zbudne, opustencom.
Várja, várja, mindig várja,
Čaká, čaká, že mu kriela
Hogy kinő majd csonka szárnya
kusé vzrastú, i jak strela
S felrepűl a magas égig,
vyšvihne sa po nebesá,
Hol a pálya
dráh kde klada
Nincs elzárva
nezakladá
S a szabadság honja kéklik.
a svobody blankyt pne sa.
Őszi képet ölt a határ,
Vidiek smraští jesene deň,
Nincsen rajta gólyamadár,
niet bocianov, iba jeden:
Egy van már csak: ő, az árva,
on tu, chudák, ztrativ percia, —
Mint az a rab,
nevoľný jak
Ki nem szabad,
rab, kýs biják,
Keskeny ketrecébe zárva.
zatvorený do koterca.
Még a darvak hátra vannak,
Žerávi sú ešte nazad,
Mennek ők is, most akarnak:
idú tiež, zrieť ich sa schádzať:
Nem nézi, csak hallja őket,
nepozerá, len ich čuje,
Mert tudja jól,
bo poznáva,
Ott fenn mi szól,
čia hor’ vrava,
Ismeri a költözőket.
vie, kto sa tam presťahuje.
Megkisérté egyszer-kétszer:
Zkúsi raz-dva krýdla: či by
Nem bírná-e szárnya még fel;
nezdvihly ho; bez pochyby,
Hej, dehogynem bírná szárnya,
hoj, zmohly by, len by brká
Csak ne volna
ich neboli
Hosszu tolla
tak v svevoli
Oly kegyetlen megkuszálva!
pokmásali do kostrka!
Árva madár, gólya madár,
Neborúku, bocian-vtáku,
Sohse nő ki tollad, ne várd,
nože never v pier vzrast, nie ver’,
Soha többé, fagyos télig;
sfučal sever zimy známy;
Mert, ha épen
ak pribúda
Nő is szépen:
ich, zlí ľudia
Rossz emberek elmetélik!
odžižlú mlaď nožnicami.