Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!

Rujnú nôtu dujú vetry do uší,

Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom;

skrehnutý som na tele i na duši,

Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van,

v zraku vašom, anjel môj, mám nádeju,

Debrecentől Hortobágyig szomjaztam.

vaše oči trnkové ma zahrejú.

Szilaj nótát fütyörésznek a szelek,

Hej, odkiaľže máte víno, milená?

Lelkem, testem majd megveszi a hideg:

Veď je kyslé ako plánka zelená!

Tekintsen rám, kocsmárosné violám!

Bozkajte ma, kyslé víno nahraďte,

Fölmelegszem kökényszeme sugarán.

sladký je bozk, ústa mi ním oslaďte.

Kocsmárosné, hej hol termett a bora?

Šumná žienka... kyslé víno... ústa med...

Savanyú, mint az éretlen vadalma.

Tackám sa ja, až sa krúti so mnou svet.

Csókolja meg az ajkamat szaporán,

Objímte ma, sladká moja, chytro sem!

Édes a csók, megédesűl tőle szám.

Nečakajte, kým sa vám tu natiahnem.

Szép menyecske... savanyú bor... édes csók...

Ej, holúbok, však len máte mäkkú hruď!

Az én lábam idestova tántorog;

Dovoľte mi hlavou na nej spočinúť!

Öleljen meg, kocsmárosné édesem!

Aj tak na noc posteľou mi tvrdá zem,

Ne várja, míg itt hosszában elesem.

zďaleka som, dnes už domov nedôjdem.

Ej galambom, milyen puha a keble!

Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte;

Úgyis kemény ágyam lesz az éjszaka,

Messze lakom, nem érek még ma haza.