Ha én hegy volnék! (sóhajtott a völgy)
Kiež by som bola vrchom! (dolina
Ha én hegy volnék! milyen isteni
si vzdychla). Kiež... jak božské na pohľad
A csillagok szomszédságábul
je ligotných hviezd zo susedstva
A nagyvilágra letekinteni.
sa po širokom svete podívať.
Az a boldog hegy, ott uralkodik
Ten šťastlivý vrch tam si kraľuje,
Királyi széke dicső magasán,
hľa, na vznešenom slávy prestole,
Körűlövedzi hódolattal
štít s holdom otáča mu oblak
Fejét a felhő tömjénfüst gyanánt.
sťa tymianu dym oltár v kostole.
A kelő nap, első sugáriból,
Čo vzchodí, slnce zlatú korunu
Tesz homlokára aranykoronát,
mu z prvých lúčov kolo čela dá
S a lemenő palástul adja
a plášťom odeje ho v pozdných
Rá végsugárainak bíborát,
pableskov šarlát to, čo zapadá.
Ha én hegy volnék! itt elbújva kell
Kiež vrchom som! — Tu musím život svoj,
Áttengenem homályos éltemet,
ach, preživoriť skrytá, pošmúrna;
A szomszédig sem láthatok, s a
ni do susedov nedozriem, a
Szomszédból sem láthatnak engemet. -
ni od susedov neľza dozrieť mňa.
Ha én völgy volnék! (sóhajtott a hegy)
Kiež by som dolinou bol! (vzdychol vrch).
Ha én völgy volnék! oh milyen rideg
Kiež dolinou... och, aká obida
Ez a magasság, e dicsőség,
je výsosť táto, táto sláva,
Amelyet tőlem úgy irígylenek.
juž iní mi tak veľmi závidia.
Engem talál az első napsugár
Mňa trafí, áno, prvý slnca lúč,
És az utósó is rajtam ragyog,
i ostatný sa na mne rumení:
És mégis mindig olyan puszta
a predsa vždy som taký pustý,
És mégis mindig oly hideg vagyok.
a predsa vždy som taký studený,
Pillangó, harmat, csalogány, virág...
Kvet, motýľ, rosa, slávik... darmo ich
Hiába hívom, egyik sem szeret,
zvem, nerady ma, a čo laskáva
S mi odalenn enyelgő szellő,
sa tam doľ lichotivým vánkom,
Az idefönn csatázó fergeteg.
tu hore zúriaca je chujava.
Ha én völgy volnék! élnék ott alant
Kiež dolinou som! Dolu by ch si žil
A nagyvilágtól mélyen rejtve el,
pred svetom skrytý, nad mnou lesný krov,
S cserélgetném a boldogságot
a zamieňal by ch zavše blaho
A szép tavasz kedves szülöttivel!
s krásneho jara detvou rozmilou!