Allegoria

(Alegória.)

Sirt az ég egyik szemével,

Jedným okom plakal, druhým

A másikkal nevetett;

smial sa šíry nebosvod;

Páros ívű szép szivárvány

dvojoblučná krásna dúha

Koszorúzta keletet:

vencom ľahla na východ:

Szép szivárványt, barna felhőn,

krásnu dúhu na oblaku

Nézte ábrándos fiú,

snivý chlapec obzeral,

Egy sovárgó méla gyermek,

túžby decko, modré oči,

Kékszemű, de szöghajú.

no počerné vlásky mal.

"Be gyönyörű híd az ottan!

„Taj, ký most hen utešený,

Égi híd az" gondolá,

nebeský most —“ rozhodol.

"Óh, talán ott járnak épen

„Och, var’ tade chodia práve

Az angyalok fel s alá!

anjelici hor’ a doľ!

Mint szeretnék odamenni!

Jak rád bych ta zašiel! Veru,

Bizony el is szaladok,

aj zabehnem, dobré-li

Jó fiút hogy bántanának

chlapä je, jak ublížili

Azok a jó angyalok!

by mu dobrí anjeli!?

Messze sincs az; lám csak ott van

Aj dosť blízko je; tam, aha,

A közel erdő megett,

za horou len; ešte dnes

Még ma estig rajta könnyen

do večera ľahko po ňom

Megjárhatnám az eget.

schodil by som pol nebies.

Istenem, mily szép is lehet

Bože môj, jak krásne musí

Ám belülről az az ég!

zdnu byť nebo: zázrak, čud!

Istenem, ha én egy kissé

Božíčku, ach, keby mohol

Oda bepillanthatnék!"

trošíčka doň nakuknúť!

Szólt, eredve gyors futásnak,

Riekol, v beh sa pustiac zprudka,

És legottan messze jár;

a hneď diaľ ho zasnuje;

Édes anyja híná vissza,

matka by ho dovolala,

De szavát nem hallja már.

slov jej však už nečuje.

Útfelen száz kis virág int:

Vedľa sto naň kvieťat kýva:

"Ülj le közénk, szép gyerek!"

„Sem, zlatúšku... motýľ, lap!“

Száz madár mond: "dallok egyet!"

sto mu vtáčkov: „Zaspievam ti!“

De ő nem hallgatja meg.

ale nedbá na ich váb.

Síkos a föld és alóla

Pomoklo, až zpod nôh ciestka

Ki-kicsuszamlik az ut,

uváža sa sem i tam;

Tüske rántja meg ruháit

šíp ho skubne za šatočky,

Hogy "megálljon! hova fut?"

vraj, že „hô! kam trieli, kam?“

Majd elébevág s keresztül-

Hneď zaskočí ho a chodník

Fekszi ösvenyét az ér,

spretína mu jaroček,

Mely, ha egyszer átgázolta,

ktorý, čo raz prebrodil ho,

Ellenkedve visszatér.

vracia sa sťa jemu v priek.

De az értől nem ijed meg,

Avšak ručaj nezastraší

Nem hátrálja síkos ut,

ho, nezhačká cesty hlien,

Szóba sem áll vad tövissel:

o tŕň ani neozrie sa:

Egyre gázol, egyre fut.

hurtom brdie, frčí len.

Sem gyönyörre, sem veszélyre

Hlaď či jama pod nôžkama,

Nem tekintvén láb alatt,

nehľadiac, len nádhera

Szép szivárványt a magasban

kde tlie dúhy hor’, sa díva.

Nézi, nézi, és halad.

díva sa, a zaberá.

Kérdi tőle útas ember,

Dovie sa ho muž pocestný,

Egy öreg szántóvető:

rolník-gazda i už kmeť:

Hova oly lélekszakadva?

kam, vraj, tak bez duše ženie?

És mivégre siet ő?

a zač, poč ten cval, ten let?

"Jaj" felel, de gyors futtában

.Joj ", prerečie, ni nepozrúc

A kérdőre sem tekint,

v behu, zkaď tázavý hlas,

"Ama hídhoz kell sietnem,

„k tomu mostu hen zájsť musím

Vissza is jőnöm megint!"

i vrátiť sa domov zas!

"Balga gyermek, hol van a híd?

„Pochábeľ, čo za most? Z teba

Hová futsz ily esztelen?

ký nerozum hovorí?

Szivárvány az: vége nyugszik

Dúha to; jej koniec hovie

Messzi, messzi tengeren:

ďalekom si na mori:

S a megürült fellegekbe

ztaď vyprázdnených chmár ústy

Szí fel onnan új vizet...

pije, jak, hla, z mláčky číž...

De hiszen fuss, ha tapasztalt

No však bež, ak zkúsenému,

Ősz fejemnek nem hiszed."

mne, starcovi neveríš. ‘

"Ám legyen híd, ám szivárvány,

„Už či most je, či je dúha,

Oda már én elmegyek,"

idem ta , mu odvetil

Szólt a fiú, "hogy felőle

chlapec, „aby som sa o tom

Épen bizonyos legyek."

zoči-voči presvedčil,"

És az erdő bokros útján

A za horskou zbočil prťou,

Bekanyarul egymaga,

porastenou kriakami,

Hol feketén leskelődik

sám jak prst: kde naňho strežie

Már felé az éjszaka.

noc už okáľama tmy.

Ott sohajnak, ott kacajnak

Tam vzdychotu, tam chachotu

Múló hangját hallani,

slýchať ohlas míjavý,

Ott fejéről fövegét is

tam vše čos’ i klobúčik mu

Le-lekapja valami:

strhne-svrhne s vrchhlavy;

Ott fehéren a sürűből

tam belostné z húšti naňho

Rá-rábukkan egy fatő:

narazí vše starý peň:

De galyak közt a szivárvány

však zpomedzi haluz dúha

Int feléje, s halad ő.

kynie mu, i stúpa len.

Szembe jőnek búcsujárók,

Prichádzajú pútnici, tiež

Szinte kérdik és felel.

oslovia ho; odriekne.

"Kis bohó, mi haszna fáradsz?

„Blázonko, nač’ ustávaš sa?

Oda nem jut ember el...

Ta nedôjde človek, nie.

Mi lehet az a szivárvány?

Čo je za tá dúha? O nej

Van felőle sok mese:

rozprávok jest veľa-veľ:

De közelről (ennyiünk közt!)

ale zblízka (z nás, toť, koľkých !)

Még nem látta senki se."

nik jej ešte nevidel.

Nem elég ez a fiúnak:

Ani na tom chlapcu nie dosť.

"De én látni akarom!"

„Ale ja ju vidieť chcem!“

Szóla és tör fel a hegynek

vrkol a poď! hore vrchom

Út nélkűli avaron.

maninou, kde ostríc snem —

Kő hasítja gyenge lábát,

Skalie skaličí mu nôžky,

Szirten át esik-bukik;

s opachy bac! tu i tu.

Haj! s alélva roskad össze

ach! a umorený skydne,

Midőn feljut a fokig.

jak doliezal ku štítu.

Ott is, amint összerogyva

I tam, jak bezvládne ležal

Tehetetlen feküvék,

ustretý, vždy medzitým

Epedő nagy kék szemével

dúhu ešte obdivoval

A szivárványt nézte még;

sivým zrakom dychtivým;

A szivárványt, amely szinte

dúhu, čo už mizla, chradla

Fogyni látszott, sínleni -

sťa kvet v dobe jesennej —

És mind jobban, és mind jobban

a kamdial viac, kaindial viacej

Elsápadtak színei.

bledly, hasly farby jej.

"Szép arany híd, szép szivárvány,

„Zlatý most ty, krásna dúho,

Én szerelmem, bármi vagy, - "

láska, čosikolvek aj —

Esdekelt ő tárt karokkal,

prosil, rozstrúc náručie, „ó,

"Óh ne hagyj el, - óh maradj!

neopusť ma — zotrvaj!

És ha égbe nem mehettem

I keď neľza po tebe mi,

Rajtad, mint az angyalok,

jak anjelom, neba dôjsť,

Várakozz', hadd nézzelek még!

shovej, nech ťa shliadam ešte,

Várakozz', mig elhalok!"

plaj, kým usnem na večnosť!“

Hallja ezt egy agg remete

Čul to kýs’ pustovník starý

S a fiú előtt megáll,

a pred chlapcom octnul sa,

Háta görnyed ősz hajától,

shrbený pod ťarchou veku,

Reng a mellén hó szakáll:

s bradou jak sneh cez prsá:

"Ily korán a sírba mért vágysz?"

„Tak včas“ — vládne mudrc karhá

Feddi nyájasan a bölcs -

ho — „čo sa ti umrieť chce?

"Hamar volna még lehullnod,

Skoro ešte odpadnúť ti,

Mint a meg nem ért gyümölcs.

jak nezrelé ovocie.

Vágyaid elérhetetlen

Túžby v nedostižný kraj ťa

Tartományba vonzanak;

tiahnu, dieťa prémii é;

Az, mi után futsz epedve,

klamný, márny svetla úkaz,

Csalfa, tünde fényalak,

za čím mrieš tak unyle:

Egy sugár a nap szeméből...

lúč to z oka slnca... hrdý

Büszke diadalmosoly,

smev víťazstva, cez dážď čo

Mely a sirvafutó felhőn

letiacej sa zlomil chmáry, —

Megtörik, - de nincs sehol!"

ale nikde nemáš ho!“

Így az agg bölcs - még tovább is

Tak mu svätec — ba i ináč

Fejtegetvén szavait -

vykladajúc smysel slov,

S felnyitá a nagy természet

a prírody otvoril mu

Titkos zárú ajtait.

dvere s tajnou závorou.

A fiút meg ápolóan

Chlapca vzal do opatery,

Vette gondjai alá,

a jak svitlo, vodičom

És midőn a hajnal ébredt

doprevadil ho až domov

Szüleinek vissz' adá. -

i odovzdal rodičom. —

Gyakran láta még azontúl

Neraz spatril ešte potom

Szép szivárványt a fiú,

krásnu dúhu šuhaj náš,

De, ha nézte, sírva fakadt

lež jak zrel ju, v plač sa pustil,

S lőn kedélye szomorú:

smútok zajal v svoj ho kráž:

"Hogy üres kép, játszi súgár,

„Prelud že len, čo vše vidí,

Mit olyankor szeme lát,

hra je iba pablesku,

Nem híd, amely összekötné

a nie most, čo so zemou by

Földdel a menny kapuját!"

spájal bránu nebeskú!“