Sviraj, Cigo, ispio si svoje,

Húzd rá cigány, megittad az árát,

I ne kradi dane tako pusto;

Ne lógasd a lábadat hiába;

Čemu mis΄o na hlebu i vodi,

Mit ér a gond kenyéren és vizen,

U studen pehar lij vino gusto.

Tölts hozzá bort a rideg kupába.

Tako život naše dane niže,

Mindig igy volt e világi élet,

Čas nas ledi, čas ognjem sažiže;

Egyszer fázott, másszor lánggal égett;

Gudi, pesme dok ne zgasne slap,

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Dok gudalo ne postane štap;

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Srce i čaša puni su jada,

Sziv és pohár tele búval, borral,

Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,

Nek krv ti uzavre ko vrtlog brz,

Rendüljön meg a velő agyadban,

Nek ti mozak u lobanji skače,

Szemed égjen mint az üstökös láng,

Nek ti oči gore ko kometa,

Húrod zengjen vésznél szilajabban,

Nek jeknu žice od bure jače,

És keményen mint a jég verése,

I ko grâd tvrdo, ko teška kletva –

Odalett az emberek vetése.

Joj, propade gorka ljudska žetva.

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Gudi, pesme dok ne zgasne slap,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Dok gudalo ne postane štap;

Sziv és pohár tele búval, borral,

Srce i čaša puni su jada,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!

Tanulj dalt a zengő zivatartól,

Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,

Uči pesmu od pomamane bure,

Fákat tép ki és hajókat tördel,

Koja stenje, urla, plače, gudi,

Életet fojt, vadat és embert öl;

Čupa stabla i brodove lomi,

Háború van most a nagy világban,

Gasi život zverinja i ljudi;

Isten sírja reszket a szent honban.

rat se vodi i nesreće graju,

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Gudi, pesme dok ne zgasne slap,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Dok gudalo ne postane štap;

Sziv és pohár tele búval, borral,

Srce i čaša puni su jada,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!

Kié volt ez elfojtott sohajtás,

Mi üvölt, sír e vad rohanatban,

Čiji beše taj uzdah prigušen,

Ki dörömböl az ég boltozatján,

Ko nariče, kog je tuga takla?

Mi zokog mint malom a pokolban,

Ko klopara na nebeskom svodu,

Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,

Ko to jeca ko mlin usred pakla?

Vert hadak vagy vakmerő remények?

Demon,srce, luda duša neka,

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Mrtve vojske il nada daleka?

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,

Gudi, pesme dok ne zgasne slap,

Sziv és pohár tele búval, borral,

Dok gudalo ne postane štap;

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Srce i čaša puni su jada,

Mintha ujra hallanók a pusztán

Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!

A lázadt ember vad keserveit,

Gyilkos testvér botja zuhanását,

Ko da opet nad pustarom ječe

S az első árvák sirbeszédeit,

Pobunjenog ljudstva divlji jadi,

A keselynek szárnya csattogását,

Bratoubilačkog štapa zamah,

Prometheusz halhatatlan kínját.

Posmrtna reč prvoj siročadi,

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Lepet kragulja, zloslutne pratnje,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:

I Prometeja večite patnje.

Sziv és pohár tele búval, borral,

Gudi, pesme dok ne zgasne slap,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Dok gudalo ne postane štap;

A vak csillag, ez a nyomoru föld

Srce i čaša puni su jada,

Hadd forogjon keserű levében,

Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!

S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől

Tisztuljon meg a vihar hevében,

Slepa zvezda, ova jadna Zemlja,

És hadd jöjjön el Noé bárkája,

Nek se vrti sred svog gorkog soka,

Mely egy uj világot zár magába.

Od greha i besa pustih sanja

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,

Nek je bura očisti žestoka,

Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:

Nek dođe Nojeva barka sveta

Sziv és pohár tele búval, borral,

U kojoj je seme novog sveta.

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Gudi, pesme dok ne zgasne slap,

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,

Dok gudalo ne postane štap;

Lesz még egyszer ünnep a világon,

Srce i čaša puni su jada,

Majd ha elfárad a vész haragja,

Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!

S a viszály elvérzik a csatákon,

Akkor húzd meg ujra lelkesedve,

Sviraj, al ne! – nek utihnu žice!

Isteneknek teljék benne kedve.

Još će biti praznika i danâ,

Akkor vedd fel ujra a vonót,

Kad utihnu besovi oluje

És derüljön zordon homlokod,

A čegrsti izdahnu od rana:

Szűd teljék meg az öröm borával,

Tad zagudi dušom punom žara,

Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

Da ti pesma bogove očara.

1854

Tad ti uzmi gudalo u ruke

I s mrgodnog čela zbriši muke.

Nek od vina sreće srce gori,

Sviraj, nek te jad sveta ne mori!