Jedan most, betonska cesta,

Egy híd, egy forró betonút,

dan ispražnjava džepove,

üríti zsebeit a nappal,

redom sve izlaže.

rendre kirakja mindenét.

Sam si kad pada praskozorje.

Magad vagy a kataton alkonyatban.

Krajolik je kao dno izgužvane rake;

Mint gyűrött gödör feneke a táj;

u zaslepljujućem mraku usijane svalje.

izzó hegek a káprázó homályban.

Polako se smrkava. Ledi blistanje,

Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,

sunce zaslepljuje. Neću zaboraviti, leto je.

vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Leto je i sevajuća vrućina.

Nyár van és villámló meleg.

Stoje i znam, krila su im nepomična,

Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,

pernata živina, kao plamteći herubi

a szárnyasok, mint égő kerubok

u dašćanim, iverje punim kavezima.

a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Sećaš li se? Prvo je došao vetar,

Emlékszel még? Először volt a szél;

zatim zemlja; zatim kavez.

aztán a föld; aztán a ketrec.

Vatra i balega. I ponekad

Tűz és ganaj. És néhanap

po koji zamah krila, prazan odsev.

pár szárnycsapás, pár üres reflex.

I žeđ. Tad sam  molio piće.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.

I danas čujem grozničave gutljaje

Hallom ma is a lázas kortyokat,

i bespomoćno podnosim, kao kamen,

és tehetetlen tűröm, mint a kő,

i ugasim obmane.

és kioltom a káprázatokat.

Prolaze dani, godine i nada –

Esztendők múlnak, évek, s a remény -

kao u slami prevrnuta tava.

mint szalma közt kidöntött pléhedény.