Izvešačeno i umorno

Fáradtan s kicsit kényeskedve

išle su uz brdo.

mennek föl a hegyre.

U podignutim rukama dinje:

Vállukhoz emelt tenyerükben sárgadinnye:

medene kugle, otkinuta Sunca.

édesség mézgömbje, leszakított Nap.

Toliko im je ostalo od negdašnjeg raja?

Ennyi maradt meg nekik a hajdani édenből?

od vremena kad su slobodno livadama lutale

mikor még keresztül-kasul csatangolták a földeket,

i bose velike, sočne listove gazile?

s meztelen lábbal húsos, nagy leveleken tapostak?

Suknje su im, kao voda, prozirne,

Szoknyájuk átlátszó, mint a víz,

i kao voda, prelamaju poglede.

de mint a víz, megtöri a tekintetet.

Iz glasne tkačnice dolaze,

Jönnek a zajos cérnagyárból,

čitav svet namataju na vretena kukova,

derekuk orsójára föltekeredik a világ,

poglede vrba, žutu svilu sunčevih zraka

fák pillantása, napsugár sárga pamutja

i nepresušnu žudnju muškarca.

s az eltéphetetlen férfi-vágy.

Ludost, ali odjednom, svaku poru

Bolondság, de hirtelen szomjas leszek

moga tela žed preplavi –

lábujjamtól a homlokomig –

Ludost, ali odjednom preda mnom se stvori

Bolondság, de hirtelen elém loccsan a tenger,

uzburkana, preglasna melodija mora –

taraján hatalmas muzsika lakik –

i sve to zbog njih, koje ni ne volim,

s mindez miattuk, kiket nem is szeretek,

tek ih gledam, kao neznanu vatru, mirnu pticu.

csak látok, mint névtelen tüzet, sétáló madarat.

Prema meni zrače im ramena kao radij

Sugárzik felém a válluk, mint a rádium

ispod staklenih oblaka avgusta.

augusztus üveg-felhői alatt.

Patiću od sećanja, kako na

Szenvedek majd az emlékezésől,

valovitim stepenicama odmiču.

ha a hullámzó lépcsőn föllebegnek.

Ostavljaju mi leto, užarene forme svemira

Itthagyják rám a nyarat, a mindenség izzó formáit,

i osvajanje dlanova koji Sunca dižu.

s hódítását napot-emelő tenyerüknek.