Stare večeri i vas oplemenjuje sećanje!
Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Pesnicima, mladim ženama okrunjeni sjajni
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
stolovi kuda klizite u močvari prošlosti?
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
gde je ta noć kada razdragano vrsno vino
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
točili hitri drugari u vitke, blistave pehare?
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?
Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
Stihovi su lebdeli oko svetla lampe, sjajne zelene
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
atribute ljuljao penušavi val pesama,
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
mrtvi živeli, robovi, davno nestali dragi
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
drugovi doma su bili, poeme pisali noseći
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.
nad srcima Ukrajinu, Hispaniju, Flandriju.
Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
Neki su čvrsto stisnutim zubima jurili u vatru
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
i borili se jer drugo im nije preostalo
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
i dok je četa prestrašeno spavala pod noćnim
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.
kaljavim skrovištem snivali o svojim odajama
Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
što im je u tom društvu ostrvo i jama bila.
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
Nekud su u zapečaćenim vagonima putovali,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn,
prestravljeno, nemo stajali na minskim poljima,
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.
nekud su dobrovoljno s oružjem u ruci išli,
S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
šutke jer su znali da je ta borba njihova stvar –
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
sada u noći anđeo slobode im čuva nebeske snove.
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
I nekud... svejedno. Gde su isčezla mudra pijanstva?
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.
leteli pozivi, gomilali nedovršene pesme
Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
i gomilali bore oko usana, ispod očiju na licima
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
ljupko nasmijanih mladih žena; tromi su postali neusiljeni
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
koraci mladih vila tokom šutljivih, ratnih godina.
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.
Gde ja ta noć, ta krčma, trpeza ispod hlada drveta?
Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
gde su koji još žive a u rat su oterani?
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már.
glas im čuje moje srce, ruke čuvaju stisak ruke,
Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában
citiram dela, nazirem senke njihovih bista i sećam
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
se (nemi rob) – na jecajem punom krovu Srbije.
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.
Gde je ta noć? ta noć vratiti se više neće,
što je bilo ima drukčije značenje od smrti.
Kraj stola sede, skrivaju se iza ženskog smeška
i gucnut će iz pehara oni što su nesahranjeni
spavaju u dalekim šumama, na tuđim livadama.
Lager Heidenau iznad Žagubice u brdima,
17. VIII. 1944.