Sedeti tek tako leđima okrenuto Suncu,

Csak ülni így a Napnak háttal,

Skoro u polusnu, čekati dok

Szinte félálomban, várni, míg,

Sređuje stvari, u takvom

Elintézi a dolgokat, olyan

Položaju, kao da poverujem,

Helyzetben, mintha elhinném,

Da se i drukčije može –

Hogy máshogy is lehet –

Posao mi je tiho čekanje, teškim

Dolgom a csöndes várás, súlyos

Kapcima u polumraku,

Szemhéjjal a félárnyékban,

Dok se otima, sve u tišinu

Amíg vergődik, rókaszínű

Boje lisice tone, jedan

Csendben süllyed minden, egy

Tepih, ostatak hrane i

Szőnyeg, ételmaradék és

Iznad svega telo među

Mindenekfelett a test, már

Perinama i jastucima sa rascepanim

Foszló anginú dunyhák és párna

Darovcem, nagnuta kolica za guranje,

Közt, egy tolószék félrebillen,

Plava presvlaka od umetne kože i lekovi,

Kék műbőr huzatú és gyógyszerek,

Već su nepotrebni, kao da ih je neka

Immár szükségtelen, mintha egy

Razapeta poslednja volja jednog drugom

Megfeszült végakarat bízta volna

Poverila, kao Isus svoju majku i

Egymásra őket, mint Jézus az anyját

Jednog stranca, majko moja, to je tvoj sin,

És egy idegent, anyám, ez a fiad,

Šapnuo je, ona je tvoja majka, ponavljam,

Súgta, fiú, ő az anyád, utánamondom,

Kao neka mašina, majko moja, to je tvoj sin,

Mint egy gép, anyám, ez a fiad, fiú,

Dečko, ona je tvoja majka, još ima kome, još

Ő az anyád, még van kinek, még tétje

Ima značaja, još traje, priča lije, lija, priča,

Van, még tart, rókarege, róka, rege,

Još traje, vidim, kao starog trupla čamca,

Tart még, látom, mint öreg csónaktest,

Oko njega već se rasprši prostor i

Pereg szét már a tér körülötte, és

Nema ničeg samo ta ptičja tišina

Semmi sincs, csak ez a madárcsönd,

Pre kiše kad lija nestaje, majko moja,

Eső előtt, mikor a róka eltűnik, anyám,

Tu je tvoj sin, velim.

Itt a fiad, mondom.