1.
1.
Ptica plače, ptica se veseli,
Madárka sír, madárka örül,
dok sa mesta gde se greda crveni
míg piros gerendái közül
moćnik te promatra –
néz a hatalmas -
Njemu pošalji svoj čisti san,
Küldd néki töretlen álmodat,
dok si lovac i divljač ti si sam
míg magad vagy a vadász meg a vad,
ne može presati tvoj suludi kas.
s nem szűnhet kerge futásod.
Ni pobednik ni gubitnik ne možeš postati:
Győznöd se lehet, veszned se szabad :
ispod gustine katarakte
a hályogos sűrűség alatt
jamu zalud ćeš kopati.
vermed hasztalan ásod.
Otvara se pejzaž,
Kinyílik a táj,
zatvara se pejzaž –
lehunyódik a táj -
preko ruba praznina se preliva.
az üresség öntözi szélét!
Gaj i livade
A rét, a liget
tvoje su bisage
itt mind a tied,
al’ u miru ni tamo se ne sniva.
de nem lelhetsz soha békét.
I šušanj neživi visoko lebdi.
Az élettelen avar is röpül.
Ne veruj da se na tvrdom spava.
Ne hidd, hogy rögben alhass.
Ptica plače, ptica se veseli
Madárka sír, madárka örül,
a moćnik te promatra.
s néz a hatalmas.
Ni prošlost se ne odmara:
A múlt se pihen :
u otrovnim kapima novih minuta
új percek méreg-csöppjeiben
rastrošno čuva svoj deo.
elomolva őrzi részét.
Mrtva plovka nepomičnog perja
A holt vadlúd, bár tolla se lebben,
u uskomešano jato smera
röpül zúgó szárnyú seregben,
i u letu uzjaši svoje gnezdo.
s röptében üli fészkét.
Budućnost ne čeka, unapred sviće:
A jövő nem vár, előre arat :
snop svetla današnjice
a most ömlő sugarak
o ružičastoj koži
a holnapi gyermek
sutrašnjeg deteta govori.
rózsás bőréről csiripelnek.
Ne traži od jame svoj miraz.
Ne kérd a veremtől jussodat.
Ti si lovac i gonjena divljač,
Te vagy a vadász és te vagy a vad
i u daljini, moćnik: i to si ti sam.
s távol, a hatalmas : az is te magad.
U visu je
Ő odafönn
odsjaj krutog nehata,
merev csillámu közöny,
a dole u sudbini skrivena suština
és sorba burkolt lénye idelenn
je drhtaj što se nikad ne odmara,
rengés, mely sohasem pihen,
i dva lica: Istina i Ima
s a két arc : az Igaz és a Van
u zanosu uživa,
összefordul mámorosan,
kao Sunce i more, što nemo
mint a Nap meg a tenger
gledaju jedno drugo zaljubljeno.
nézi egymást ragyogó szerelemmel.
Njemu pošalji svoj čisti san!
Küldd néki töretlen álmodat!
jer budan san tvoga srca
mert szíved éber-álma,
kao kapljica u zraku
mint légen a pára,
preleće putanju
átlódul a pályán,
i u zoru na vencu neba oseća patnju.
s fönn sajog a menny hajnal-koronáján.
Ptica plače, ptica se veseli
Madárka sír, madárka örül,
dok sa metsa gde se greda crveni
míg piros gerendái közül
moćnik te promatra –
néz a hatalmas -
Gonjen od strane sopstvenih čeketala
Kereplőként űzöd körbe magad,
rob si, ali slobodan je tvoj čemerni san,
rab vagy, de keserved álma szabad
i tvoja istina je tek parče sna!
s igazad az álom, a röpke!
U stenu ako urežeš svoj krik
A szikla, ha rávésed jajodat,
više nije stena: to je tvoj lik
többé nem szikla : élő te-magad,
koji do oblaka seže!
s föllibben a fellegekbe!
Otvara se pejzaž,
Kinyílik a táj,
zatvara se pejzaž –
lehunyódik a táj -
preko ruba praznina se preliva!
az üresség öntözi szélét!
Ispod usijanih niski zraka
Sugarak izzó füzére alatt
možeš naći bezbroj raka
meglelheted százszor sírodat,
al’ mir te ne čeka nikada.
mégsem lelhetsz soha békét.
I šušanj neživi sad visoko lebdi.
Az élettelen avar is röpül.
Ne veruj da se na tvrdom spava.
Ne hidd, hogy a rögben alhass.
Humku ledeni vetar para
Szél körme kapar a sír körül,
i svetlost, moćnik te saslušava.
és vallat a fény, a hatalmas.
Ti si lovac i gonjena divljač
Te vagy a vadász és te vagy a vad
i lovište, sve si ti sam
s a pálya is, minden te magad
– ptica plače, ptica se veseli –
- madárka sír, madárka örül -
s mesta gde se greda crveni
piros gerendák közül kidagadva
sam sebe vrebaš sad.
tág szemmel nézel magadra.
2.
2.
Paun krešti sa tobom,
Rikolt a páva veled,
tapka u noć sa tobom,
tipeg az éjbe veled,
svoju vitkost gubi
elveszti nyúlt vonalát
ruža kad je sa tobom,
a futórózsa veled,
gore u sjaju bunara
odafönn villámló kútnál
međ biserjem si spavala –
remegő gyöngy közt aludtál -
s kime god si u istu noć dospela
kikkel egy-éjbe jutottál,
trenutke smiraja bi tamo provela.
mindannyival oda futnál.
Paun krešti sa tobom –
Rikolt a páva veled -
drhti ruža nad tobom,
rád-kúszó rózsa remeg,
suze nezrelog mirisa livade
a mező nyers illata
njene rosne poljupce vlaže.
nedves csókjára pereg.
Plače ljiljan
Sír a liliom,
i skakavac –
a sáska is -
da je moguće
hogyha lehetne,
i žalili bi te.
szánna is.
Suze liju
Csak a könny csorog
po cvetu, drvetu –
a szirmon, a fán -
istinske suze
ki merne sírni
zar da teku?
igazán?
Tebi šapnuti ko bi smeo
Ki merne súgni neked
od tebe šta je postalo?
arról, hogy mi lett veled?
koje nebo ti krije mesto?
melyik ég rejti helyed?
da li je na broju tvoje blago?
őrzi-e gyöngyeidet?
Ko svoje nebo ostavi:
Ki egét elhagyta, lássa :
u vrtlogu će spavati,
habos örvény a lakása,
čadar mraka će ga pokrivati,
fedelének éj az ácsa,
a čekić tame formirati.
sötétség a kalapácsa.
Tapka paun sa tobom,
Tipeg a páva veled,
drhti ruža sa tobom,
remeg a rózsa veled,
klonulo se odmaraju,
fáradtan rád-hajlanak,
dele meso sa tobom.
megosztják alvó-helyed.
Ovde u radosti
Itt minden örömbe
cvrčak je nem,
bogárka vész,
i dubina bola je
s a fájdalom mélye
čisti med.
tiszta méz.
Zvuk i sedam boja
Hét szín mozog itt
tu izgore:
és hang-özön :
zlatna tišina je
egyetlen, arany csend
samo gore.
volt odafönn.
Od boja zaslepljena,
Színek közt gyúl a szemed,
od zvuka zaglušena –
hangok közt zsong a füled -
reci, želiš li rastanak
kívánsz-e búcsúzni, mondd,
il’ rađe na dnu opstanak?
vagy itt lenn jobb a helyed?
Gore u sjaju bunara
Odafönn villámló kútnál
međ biserjem si spavala –
remegő gyöngy közt aludtál -
u drhtavom biserju kod bunara
remegő gyöngy közt a kútnál
možda više ne bi ni sanjala.
tán már aludni se tudnál.
S brdima igra cesa,
Hegyekkel játszik az út,
bubanj cvrčka se vrti,
a tücsök dobja pereg,
ruža na tebi drhti.
rád-kúszó rózsa remeg.
Paun s tobom se grli –
Rikolt a páva veled -
3.
3.
Kroz plamteće, svilene trgove
Tűzhabos, bársonyos tereken át
tražim prah s nežnog krila leptira.
keresem szárnyának pille-porát.
Na vrhovima,
Ormokon,
oštrim stenama
kő-fokon
istražujem trag tog plavetnila.
kutatom fátyla nyomát.
Njezin uzdah
Leheletét
razbi vetar,
szél verte szét,
u gvozdenom peharu mrak
lángja kormát vas-pohárban
čuva nastalu čađ.
őrzi a sötét.
Kroz brda smrznutih lata,
Jégszirmos hegyeken át,
duž raskvašenih livada
csatakos völgyeken át
preklinjem ponizno:
kérlelem, keresem :
nek njeguje odano
ápolná kegyesen
od mog žiška bled pramen zraka.
sápadt kis mécsesem fénysugarát.
Ni ne haje!
Ide se lát!
Ni ne haje!
Ide se lát!
Spava i palatu od ogledala
Alszik és álmában épít
bez prozora gradi u snu!
ablaktalan tükör-palotát!
Zalud je gonim u buci, tišini,
Hasztalan üldözöm zajban, csendben,
ne stižem je nikad: u meni živi,
nem érem el soha : itt van bennem,
u stalnoj žurbi tera sebe samu
vad futásommal ő űzi magát,
njezini robovi su moji zraci,
mécsesem fénye az ő kicsi foglya,
to slabašno, preplašeno svetlo ipak ozari
vézna, ijedt fény, mégis beragyogja
onu nepreglednu palatu.
a végtelen tükör-palotát.
Na gromadama, oblacima, plavetnilu
Rögökön, fellegeken, kék vidéken
moji žurni koraci nju ne stižu:
siető léptemmel el nem érem :
dane i noći
szívemben szövöget
tek moje srce kiti,
napokat, éjeket,
vanjski mnogobojni ćilimi
a kinti sokszínű szőnyeget
u meni su tkani,
benn szövi mind,
u unutra izvezenom sagu
bennem szőtt szőnyegen
napolju je tražim
odakinn keresem,
dok to mnoštvo ukrasa bez predaha
míg ezer mintája szüntelen
oko mene leprša.
körbe kering.
Al’ ugledam katkad
De néha meglátom
– da l’ je java ili san –
- igaz-e, vagy álom -
kad se zima spušta na pejzaž
mikor a kerek táj télbe hajol,
i ledena livada
s a jeges réteken
u raku se pretvara
minden csak sírverem,
i ja dole ležim, u zemlju pretvoreni crni mrtvac.
s lenn fekszem, földdé vált fekete holt.
Kroz tamne trgove
Homályos tereken,
i strane svetove
idegen egeken
ranjeno se probija kroz etar
sebzetten bukdos a légen által,
i promuklim, bezbojnim krikom
és rekedt, színtelen víjjogással
propada kroz led!
lezuhan a jég alá!
Kroz led propada!
lezuhan a jég alá!
Rastvara se dubina,
A mélység föllazul,
sjajnu bisernu penu ispušta
villogó gyöngy-habot ont
pa se poravna
és megint elsimul,
i sve je mrtva crnina.
és minden fekete, holt.
Njezin uzdah
Leheletét
razvejava vetar,
szél verte szét,
u gvozdenom peharu mrak
lángja kormát vas-pohárban
čuva nastalu čađ.
őrzi a sötét.
Pod ledom, u neprolaznom minutu mira
Jég alatt, nem-múló percemen át
čuvam svileni prah leptira.
őrizem simuló pille-porát.
I stalno u svetlu,
S a fényben szüntelen
prolaznom vremenu,
szaladó éveken
kroz iglene uši
tű-fokon
ljubim
csókolom
trag njenog krila.
ujja nyomát.