I.
I.
Uvek zapitkujen uvek samo zapitkujem.
Uvek nešto tražim.
Mindig kérdezek mindig csak kérdezek.
Izgleda samoću teško podnosim
Mindig keresek valamit.
u tim trenucima osećam da me veliki prst na desnoj nozi boli
da se zbog neuredne brade sramim
Úgy látszik nehezen tűröm a magányt
da kod žene koja mi se na perfidan način smeškala nisam otišao.
ilyenkor érzem hogy fáj a jobblábam nagyujja
Uvek zapitkujem uvek samo zapitkujem
hogy szégyellem magam gondozatlan szakállam miatt
a sat iznad mene kuca
hogy nem mentem el a nőhöz aki olyan szentségtörőn mosolygott rám.
i muha na ragastovu naglavačke puzi
i cveće latice zatvaraju.
Mindig kérdezek mindig csak kérdezek
O moja slepa opipavanja.
és az óra ketyeg felettem
O neprobojna noć moje poezije.
és a légy fejjel lefele mászik az ajtófán
II.
és a virágok becsukják kelyhüket.
Ako upitaju zašto pišem
odgovora nemam.
Ó vak tapogatózásom.
Odjedanput u dva sveta postojim
Ó költészetem áttörhetetlen éjszakája.
u jednom sakupljam
u drugom profućkam.
II.
Od slepca manje vidim
od gluhonemog manje čujem
Ha megkérdezik miért írok
od jedne do druge obale
nem tudok rá válaszolni.
tako stižem
da ni ne primećujem.
Egyszerre két világban létezem
Kad bi povikao
amit az egyikben gyűjtök
možda bi i neko čuo
a másikban elpocsékolom.
ali bojim se da će me
u mraku naći.
Kevesebbet látok mint a vak
III.
kevesebbet hallok mint a süket
Velik je moj svet
egyik partról
uvek je drugačiji
átjutok a másikra
i uvek isti.
anélkül hogy észrevenném.
IV.
Noćas u snovima
Ha elkiáltanám magam
među ruševinama mog rodnog grada sam lutao.
valaki talán meghallaná
Postao sam sve uznemireniji
de félek hogy rámtalál
i usput sam se osvestio ja ustvrai nisam ja
a sötétben.
da svoj davnašnji dušman sam
do zuba naoružan.
III.
U pravcu jedine plinske svetiljke sam krenuo
koja je na rubu jedinog mosta tinjala.
Nagy az én világom
Ruku prema plamenu sam pružio
és mindig más
i ugasio.
és mindig ugyanaz.
Zvezdano nebo i zaobljen mesečev kolut
nad glavom tad sam primetio.
IV.
Počeo sam zviždati
i kući krenuo
Azt álmodtam az éjszaka
da bi se konačno naspavao.
hogy szülővárosom romjai közt bolyongok.
V.
Egyre nyugtalanabb lettem
Noć me je u šumi zatekla.
s közben ráeszméltem hogy nem is én vagyok én
Razgranat mračan svet.
hanem egy régi ellenségem vagyok
Čujem
talpig fegyverben.
u močvari gmizavac brčka
sove zelenih očiju ćukaju.
Az egyetlen gázlámpa irányába iparkodtam
U lovu sam bio
ami az egyetlen híd peremén pislogott.
ništa nisam ulovio
A láng felé nyúltam
i sad se od svakog doticaja grana ježim
és megfojtottam.
kao što se i Hemingvej od zmija džungle ježio.
Voleo bi zvezdama se moliti
Fejem felett akkor vettem észre
zatku jedne svetleće kresnice.
a csillagos eget és a növekvő holdkorongot.
Ali niko ne čuje.
Fütyörészni kezdtem
Mrak je i zatišje.
és hazafelé indultam
Što god mogu više se skupim.
hogy végre kialudjam magam.
V.
Erdőben ért az este.
Ágbogas fekete világ.
Hallom
hüllő pocskol a mocsárban
zöldszemű baglyok huhognak.
Vadászni voltam
semmit nem lőttem
s most minden ág érintésétől megborzongok
ahogyan Hemingway borzongott a dzsungel kígyóitól.
Imádkozni szeretnék egy csillaghoz
egy Szentjános bogár világító potrohához.
De nem hallja meg senki.
Szélcsend és sötétség van.
Összehúzódom mennél kisebbre.