Volim te. Reč, pokret izraziti ne zna.

Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.

U strahu zgrčena ljubav te slavi.

A rémülettől görcsösen szeretlek.

Samo gledam koliko užasa vreba

Elsorolom, hányféle iszonyat

priliku da nas crninom preplavi.

vár rám és rád, már arcunkba merednek.

Svakodnevno ih zbrajam i ređam,

Csak sorolom, csak számolom naponta,

zastrašujući snovi me bude,

hörögtető álomból riadok,

za još strašnija razdoblja se spremam

készülődöm még iszonyúbb koromra,

držeći tvoje tople, krhke ruke –

simogatom sovány, meleg karod –

U vrtu Akvinkuma pivo smo pili,

Kint söröztünk az aquincumi kertben,

bleda uspomena jesenjeg neba,

réteges emlék, gyönge, őszi ég,

neku dečju pesmu smo govorili:

elmotyogtam egy gyerekkori versem:

„Žuti se list, al’ još krasi drveta,“

„Sárgult a lomb, de nem hullott le még”,

žuti se list i svaki tren je zadnji,

sárgul a lomb és minden perc utolsó,

ilirska plesačica kukove trese,

illir táncosnő köldökét riszálja,

latinski krčag se krije u travi,

a gyom között latin szabásu korsó,

ogroman stub reklamom se razmeće,

biciklit hirdet kétméternyi tábla,

u klonulom vremenu i dim sjaji,

langyos a lég, a füst is tündököl,

na vozu mirisom grožđa puna košara,

a vonaton szöllő-szagú kosár,

gusta zrelost i naša bića ozari,

a sűrű illat hajunkra ömöl,

u vazduhu prezrelost raspuknutog leta vlada –

csordultig érett, s szétbuggyant a nyár –

Sedam godina te volim, ljubavi,

Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,

Velika kola konačno okreni

fordíts egyet a Göncöl-szekeren

reci svetu, nemoguće je, kaži –

szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen –

i ostani.

s maradj velem.

1946-1957