Treptajuća zrnca, daleka prostranstva,

Pillogó szemcsék, messzi napvilágok,

nemo prštanje belutaka.

kovakövek megnémult sercegése.

Ubrzo smo naučili

Hozzászoktunk hamar,

da katkad već zapinje to

hogy olykor fönnakad már,

što prema vama bacali.

amit felétek földobálunk.

Bilo bi dobro osloboditi se

Jó volna szabadulni

i od naših previranja koje

gyötrelmeinktől is, miket

naša volja prži.

akaratunk izzása éget.

Taloženi mulj, zlokobna, hladna ptica

Az összeállt salak, baljós, hideg madár,

se ne upropaštava

nem semmisül meg,

s nama korača.

jön velünk.

U privlačnim silama galaksija

Utazunk szakadatlanul

bez prestanka putujemo,

vonzások csillagrendszerében,

ipak između naših nerava i umova

idegünk és eszünk között

sve više raste

az éhes ismeretlen

gladna nepoznanica.

mégis mindegyre nő.

Samo mi znamo na krilima ljubavi

Csak mi tudunk a szeretet

i misli skakutati,

s a gondolat két szárnyán felszökellni,

samo mi znamo iz bezgraničnog vremena

csak mi tudunk a végtelen időből

– ako treba i požurivajući zakonitosti –

– ha kell, siettetve a törvényt –,

u ograničen prostor pasti.

a véges térbe visszahullani.