Nevino-začetom i nevino-na-krstu-umrlom
A szűzen-fogant s szűzen-kínhalált-halt
božjem sinu bolnom
fájdalmas istenfiának
u toj dolini plača šta su drugo mogli verovati
e siralomvölgyében mi mást is hihettek,
u radosti zastrašeni
az örömükben megfélemlítettek,
kad iznenada nakon patničkih dana na njihovu noć
mikor gyötrelmes napjaik után az éjben
neshvatljivi raj se sručio –
rájuktört ez az érthetetlen Éden, –
nego da sotona
minthogy a Sátán
jaši na podivljalom konju njihovih kičmi,
lovagol gerincük megbokrosodott paripáján,
i ona koja sa vrhom strele muškarca
s aki gyönyört hal, szügyében hegyével a férfi nyilának,
u nedrima u užitku umire
s csak annál szilajabb létre támad,
još razuzdanije se svesti,
bűn szörnye az asszonyi állat?
zar užas greha iz ženke izvire?
Mit is hihettek,
Šta su mogli verovati
míg súgták fulladozva: szeretlek,
oni, koji su: volim te, gušeći šaputali,
s henteregve a selymen vagy a szalmán,
i kotrljajući se na svili ili slami
ajkukon más, iszonyúbb-édes szó is kiszaladt tán,
možda su i slatko-strašnije reči izgovarali
akikből a reggel szent áhitatot fakasztott,
dok ih je jutarnja rosa na molitvu nagnala
Ave Maria gracia plena…,
Ave Maria gratia plena…
s mégis csak az éj, a
ipak samo prokleta,
kárhozott hozott rájuk malasztot, –
crna noć im je milost donela –
mit is hihettek, élve e mindenestül-a-rosszra-teremtve-lenni-
šta su mogli verovati
látszott
u tom kao-da-je-u-celosti-na-zlo-stvorenom
világot,
svetu,
ahol össze nem illett egymással sehogy, sohase
gde jedno uz drugo nikad, nigde nisu pristajali
a vágy meg a törvény, a tett s az ige:
želja i zakon, delo i propoved:
mi is illeszthetné össze a testüket ily félelmes-pontos-gyönyörűn,
tela šta bi moglo vezati tako
ha nem a Bűn?
divno-strašno-tačno
Te is, ha kérded,
ako ne Greh?
ma is, ha nem érted,
Ako i pitaš,
ha egy pillanatra a mindenséget
ako danas i ne priznaš
énbelőlem kiszakadni, temagadba-szakadni érzed,
kad na trenutak tako osećaš
s ha utána lassan kiválik körülöttünk a kettőnkön-kívüli élet:
iz mene se čupa
pohár az asztalon, fény a poháron, ablak,
a u tebi se prolama vasiona,
ablakon túl a hajnali járat –
i posle polagano se izdvaja
nem ránt-e magához karja valami testetlen aggálynak,
život što je izvan nas:
nem az egyistennek, a kétmilliárdnak,
pehar na stolu, svetlost na peharu
az emberfiának
prozor, iza prozora praskozorje, –
keresztje nem nyúl-e utánad?
neće li te prigrabiti
Mintha felszaggatnám az ereidet,
ruke neke bestelesne zebnje,
mintha én lennék gyümölcsös húsodban az ágas ideg,
ne od jednog boga, od dvemilijarde,
mintha újra egysejtűvé egyszerűsödnék bennünk
krst sina čovečjeg
a százrétü szövet.
neće li te dotaknuti?
De minek?
Kao da ti ja cepam krvne sudove,
Ketten
kao da ja pletem razgranate nervne čvorove
egymássá-teljesedetten
u tvom plodnom mesu,
(a végzetben-e? vagy csak az élvezetben?
kao da se u nama ponovo
párzásban? kétségbeesésben? valamiben, aminek neve hiányzik?)
u jednu ćeliju pojednostavljuje mnogoslojno tkivo.
beteljesítünk-e valami mást is?
Ali zašto?
Van-e közös Térítő a naprendszerekben
Nas dvoje
hasadtól az Aldebaránig?
ispunjujući se u celinu
És vissza?
(u sudbini? ili samo u užitku?
Van-e, ami a távolságot kiszorítsa,
u parenju? očajavanju?
mint összetapadt bőrünk közül a levegőt,
u nečemu što je bez imena?)
a vágy meg a törvény, a tett s az ige között?
nadopunjujemo li i nešo drugo?
Tested meg a sár között, mely a katona iszonyú szeretője?
Ima li zajedničke Obrtnice u sistemu galaksija
A mozdulat között, amivel fejed a vállamra dől le,
od trbuha do Aldebarana?
s aközött, amivel a magány hideg kulcscsontjára tapadnak?
I nazad?
A szó közt, melyet az ajknak a hangtalan ajk ad,
Postoji li nešto, što će istisnuti daljinu
s a vezényszó közt, amelyre, orvul fölébük repülve, kioldják
poput vazduha između naših slepljenih tela,
a bombát?
između želje i zakona, dela i propovedi?
Többek
Između tela i blata
leszünk-e rendhagyó alapműveletében a gyönyörnek,
šta je užasna ljubavnica vojnika?
a mámoros összeadásban,
Između pokreta
ahol a kettőből egy lesz (hódításban-e? meghódolásban?) –
s kojim glavu mi na rame spuštaš
vagy kevesebbek?
i nečega, s čime se
Vagy semmit se keressek
na hladnu ključnu kost samoća lepi?
azon a túlon túl, ami a testem, a tested?
Između reči
Szerelem, aki voltál,
koje neme usne daju usnama
valláselőtti hitek katakombáiban misztikus oltár,
i tvrde zapovesti
főt-földbe-verő titok ortodox iszonyoknál
kojima se, leteći iznad nas, bombe
leszakított alma, vér a lepedőn, seb a huson,
bacaju?
pellengér és paradicsom,
Bićemo li
ahogy az egyszerü ténynek,
vredniji
hogy az élőlények szervei csodamódra egymásra-mértek,
u nepravilnim ritmovima naslade,
(miként épp 300 000 km/sec sebessége a fénynek,
u zanosnom sabiranju,
s miként e gondolatok úgy hordják magukban a rímet,
gde od dvoje jedan postaje
mint a sejtet s a petéket,)
(da li u osvajanju? ili pokoravanju?) –
– ó, mindenkori emberi végzet! –
ili siromašniji?
mindig fekete ebként sarkába szegődik a mefisztói képzet.
Ili da ne tražim ništa
Csodás-szép,
iza zadnje stepenice, iza naših tela?
húsunkba-csomagolt ajándék,
Ljubavi, koja si
ne a kárhozat vagy a feloldozás légy,
u katakombama paganskih vera
ne a legutolsó menedék,
mistična crkva bila,
a bombabiztos fedezék,
tajna ukopa živih kod ortodoksnih jeza
míg egymásra omlik a föld meg az álom, a város, az ég;
otkinuta jabuka, na plahti krv, na mesu rana,
ne a mentség,
sramotište i sreća rajska,
ha már úgy látszik, nincs ami megvéd;
kao jednostavna činjenica
légy a minta,
da su organi živih bića
a mindig-ép, – mindig-cserepekre-tört álmainkra,
začudo jedan drugom prilagođeni
a mindennapos bizonyság,
(kao što je brzina svetlosti
hogy magához igazítja
baš 300.000 km/sec
még-be-nem-töltött sorsát
i da te misli tako nose
a teremtés mindenkivel-megosztott gyönyörü titka.
rimu u sebi kao ćelije i jajašca)
– o, neizbežna sudbino! –
uvek ti je za petama kao crna kučka
mefistovska sudba.
Prekrasan,
u naše meso umotan dar,
ne budi prokletstvo ili moral,
ne poslednji spas,
zaklon siguran,
dok jedno za drugo stradaju zemlja i san,
nebo i grad;
ne isprika
kad se već tako čini da nema utočišta;
budi uzor,
večno neokrnjen –
svakodnevna izvesnost
na komade razbijene snove
da prema sebi formira
još neispunjene sudbine
sa svakim podeljiva
čarobna tajna stvaranja.