“Naš prorok muca. Kome je reč važna, onome

„A prófétánk dadog. Akinek fontos a szó, annak

je i teška.”

nehéz is.”

Etveš Peter – Esterhazi Peter: Aleluja – Oratorium balbulum

Eötvös Péter–Esterházy Péter: Halleluja – Oratorium

balbulum

Balbulus Notker –

Balbulus Notker –

proleća hiljadudevetstodevedesete

ezerkilencszázkilencven tavaszán

u  Sankt Galenu ispred tvog naivnog portreta

ott álltam Sankt Gallenben

sam stajala.

naív portréd előtt.

Svugde okolo cveće, zraci sunca,

Virágok, napfény mindenütt,

lepo, sterilno švicarsko prepodne.

szép, steril svájci délelőtt.

És fájt már akkor is a sorsod,

Tvoja sudba i tad mi je bolela,

a minden szóért megvívott küzdelem.

za svaku reč izvojevana borba.

Egy apró, jótékony kavics

Ni jedan sitan, blagonaklon belutak

sem segített meg-megbicsakló,

nije pomogao tvom zastajkujućem,

szegény nyelveden.

sirotom jeziku.

De igaz szavak voltak legalább.

Papírhajóid nem mű-vízesések hátán

Ali reči su makar reči bile.

úszkáltak, hanem néhány tiszta,

Tvoji brodovi od papira nisu na leđima

keskeny vers-csermelyen.

umetnih vodopadova plovili, nego

Harminckilenc esztendős voltam akkor,

na par čistom, uskom potoku pesme.

te párszáz – de mindketten tudatlanok.

Tada sam tridesetdevet godina imala,

Nem látta egyikünk sem,

ti više stotina – ali oboje neznanci.

hogy jönnek már az anti-dadogók,

Ni ti, ni ja nismo primetili,

a zsíros szájú, jóllakott dalnokok,

da drevni mucavci već stižu,

a mindig szóra-készek,

siti trubaduri masnih usana,

a beszéd balkezes iparosai.

na govor uvek spremne,

A szájukat, Uram,

levoruke zanatlije gakanja.

már befoghatná

végre valaki.

Njihova usta, Gospode moj,

Ha verset olvasok,

već bi neko konačno

a szívem gyakran ökölbe szorul,

mogao začepiti.

és megkérdem magamtól:

tud-e, fog-e bárki még

Kad stihove čitam,

dadogni itt,

srce me često steže

Istennek tetszőn,

i pitam se:

Notker Balbulus-ul?

hoće li, znaće li tu bilo ko

još mucati,

Boga oduševljavajući,

poput Notker Balbulusa?