Ovo jutro ispred mene tako se pojavio,

Úgy bukkant elém ez a reggel,

kao u travu sakriveno uskrsno jaje.

mint fűbe rejtett piros tojás.

Danas nigde redova sudbe.

Ma nem találom a végzet sorait.

Kafa, cigara su proletne.

Tavaszi a kávé, a cigaretta.

Pero pitomim lavežom tražio mesto u mojoj

Szelíd vakkantással kéredzkedett kezembe

šaci, a u naručju sveska – ona napola ispisana.

tollam, ölembe füzetem – ama félig írt.

Pukotinu između juče i sutra ta poklon-nedelja četvrtka rastisne, upotpuni.

A tegnapok s holnapok közti rést szétfeszíti,

Vani zvuk tramvaja, glasanje vrabaca,

betölti e csütörtöki ajándék-vasárnap.

kao kad god pre, ubuduće,

Kint villamoszörgés, verébricsaj,

ali sad prema meni pastelnim bojama klize,

mint bármikor ezelőtt, ezután,

ostavljajući mudre upite,

de most pasztellszínekkel csusszannak felém,

tek pustim da me prožimaju,

s félretéve bölcs miérteket,

da me sadašnjost u gornji džep stavi.

engedem csak, hogy átitassanak,

Nisi tu ovog jutra,

hogy szivarzsebébe dugjon a jelen.

ipak si tu, i ruku mi držiš.

Ezen a reggelen nem vagy itt,

és mégis itt vagy, és fogod a kezem.