Još petnajst minuta i kreće bus,

Még tizenöt perc és megy a busz,

dotle uspeću možda napisati,

addig talán sikerül leírnom,

biću dotle gotov s tim,

addigra kész leszek vele,

završiću i tu strofu. Na koncu konca

és befejezem ezt a versszakot is. Tizenöt

i petnajst minuta je dovoljno za jednu pesmu,

perc végül is, elég idő egy vershez,

ako već u glavi postoji, samo je pitanje reda vožnje,

ha már a fejben meg is van, menetrend kérdése,

kreće i stiže. Mogao bi niz drvenih stepenica otrčati,

indul és érkezik. Lefuthatok a falépcsőn,

odavde sa drugog, dva minuta, i lift je u upotrebi,

innen, a másodikról, két perc, a lift is működik,

ali u njemu uvek nešto vuku,

de folyton cipelnek benne valamit,

upravo sad metafore za otvaranje večernje izložbe,

most épp az este nyíló kiállítás metaforáit,

ili kuvarica samo na svetlo dođe

vagy csak feljön a fényre a szakácsnő,

da u dvorištu zapali jednu cigaru

és cigire gyújt az udvaron,

gde osim nje nema ni jednog umetničkog predmeta,

ahol most rajta kívül nincs műtárgy,

hvatam svoju torbu, unutra

és felkapom a táskám, bele egy

kišna kabanica, mapa, nekoliko listova

eső elleni kabát, térkép, pár lap,

i jedna olovka da dok bus stiže,

és egy ceruza, hogy amíg jön a busz,

ili u autobusu makar da suštinu napišem

vagy a buszban, felírhassam legalább a lényegét

od onoga što ustvari tu i sad

annak, ami tulajdonképpen itt és most

se sprema.

körvonalazódik.