Huje naši dani, vrući rafali,

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,

– nešto svakog dana propuštamo.

— valamit minden nap elmulasztunk.

Kulučimo bez daha, dobronamerno,

Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,

– i nešto u svakom činu propuštamo.

— s valamit minden tettben elmulasztunk.

Pričestimo se u ljubavi tokom čitavog života,

Áldozódunk a szerelemben egy életen át,

– i nešto u svakom poljupcu propuštamo.

— s valamit minden csókban elmulasztunk.

Jer iz svakog zagrljaja fali nešto,

– iz svakog poljupca nešto fali.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,

Zalud stvaramo i borimo se za nju svakodnevno,

— minden csókból hiányzik valami.

– iz svake ljubavi nešto fali.

Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,

Za nju do smrti zalud se tučemo: - ako je i naša,

— minden szerelemből hiányzik valami.

– iz blaženstva nešto fali.

Hiába verekszünk érte halálig: — ha miénk is,

Možeš se do gušenja sa užicima zasititi,

— a boldogságból hiányzik valami.

– iz tvog života nešto fali.

Zalud čezneš za ljudsku celovitost,

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,

– jer iz čoveka nešto fali.

— az életedből hiányzik valami.

Zalud se nadaš u iskupitelja Celine,

Hiába vágysz az emberi teljességre,

– jer iz Celine nešto fali.

— mert az emberből hiányzik valami.

Jedna zvezda fali iz Vasione,

Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,

– iz Vasione nešto fali.

— mert az Egészből hiányzik valami.

Naš svet fali iz Sveta,

– iz Sveta nešto fali.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,

Jedan zrak fali sa nebeskog svoda,

— a Mindenségből hiányzik valami.

– iz nas nešto fali.

A Világból hiányzik a mi világunk,

Pedalj zemlje fali sa Zemlje,

— a Világból hiányzik valami.

– ispod naših tabana nešto fali.

A iz prošlosti obećanje je tako glasio:

Az égboltról hiányzik egy sugár,

– „Negde! Nekada! Nešto!”

— belőlünk hiányzik valami.

Verovali su mudraci, verovali su vernici,

A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,

– to verovanje slušali otkada živimo.

— talpunk alól hiányzik valami.

Ali znanje se na nas sručilo: – Nečeg nigde nema!

– na nama je da to priznamo,

Pedig így szólt az igéret a múltból:

i tražiti to što više propustiti

— "Valahol! Valamikor! Valami!"

ne sme niko.

Hitették bölcsek, hitték a hívők,

Mora se početi sve ispočetka,

— mióta élünk, e hitetést hallani.

– svaku reč ponovo izgovoriti.

De már reánk tört a tudás: — Valami nincs sehol!

Ispočetka početi svaki zagrljaj,

— s a mi dolgunk ezt bevallani,

– svaku ljubav ponovo otvoriti.

s keresni azt, amit már nem szabad

Ispočetka početi svako delo i svaki život,

senkinek elmulasztani.

– ruke naše ponovo svima pružiti.

Mora se početi sve ispočetka na ovome svetu,

Újra kell kezdeni mindent,

– stvoriti to što nigde nema,

— minden szót újra kimondani.

ipak je tu u svima nama,

Újra kezdeni minden ölelést,

iz nas požurući peva,

— minden szerelmet újra kibontani.

ponovo ubeđuje doćiće

Újra kezdeni minden művet és minden életet,

nešto, negde, nekada...

— kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent ezen e világon,

— megteremteni, ami nincs sehol,

de itt van mindnyájunkban mégis,

belőlünk sürgetve dalol,

újra hiteti hogy eljön

valami, valamikor, valahol…