“Ko-ko u smiraju…”

“Ki-ki nyugalomban…”

I došlo je vreme demobilisanja. Ugovor muza je istekao.

Muze, zajedno s pesnikom, proigrali su svoj ugled.

És eljött az obsit ideje. A múzsák szerződése lejárt.

Istrošile su se. Izgorele.

A múzsák, a költővel együtt, lejáratták magukat.

Muze, povrh toga:

Kikoptak. Kiégtek.

tužne su i vremešne.

A múzsák, ráadásul:

Ko više, ko manje.

csúnyácskák, vénecskék.

Istrošen pesnik sad je ispljunut.

Ki jobban, ki kevésbé.

Čemer i jad...

A kikopott költő most kiköpött.

Muze ni sad se ne čude. Njih više ništa ne iznenadi.

Csupa csömör..

Neka se svako u svoju jazbinu povuče.

A múzsák ezen sem csodálkoznak. Őket már nem lepi meg semmi.

“Ko-ko u smiraju…”

Vonuljon hát el mindenki, a maga vackába.

Zarekle su se muze: ako se mogu skloniti, unazad ni pogledati neće.

“Ki-ki nyugalomban…”

Boje se: od njih ni gospođa Lot neće biti.

A múzsák megfogadják: ha odébb állhatnak, hátra se néznek.

Oplakivanje muza

Félnek: még Lótné se lesz belőlük.

Istrošene muze nekad su nepodozriva janjašca bile.

Joj, zar veruješ?

Múzsasirató

Frizure su im uvek uredne bile.

Joj, zar veruješ?

Gyanútlan báránykák voltak egykor a kiszolgált múzsák.

Osmeh sa njenih usana nikad uvenuo, radost su zračile.

Ó jaj, elhiszed?

Joj, zar veruješ?

Više niko neće na njihovo mesto stupiti.

Frizurájukat mindig csinosan elrendezve hordták.

Joj, zar veruješ?

Ó jaj, elhiszed?

A mosoly le nem hervadt ajkukról, öröm volt rájuk nézni.

Ó jaj, elhiszed?

Immár senki sem fog hűlt helyükre lépni.

Ó jaj, elhiszed?