Ispod oblaka dolazim,

Jövök a felhők alól,

uspomenu na moje rođenje donosim –

születésem emlékét hozom –

Jedna reka prema meni seva

Villog felém egy folyó,

kao vani na stolu ostavljen nož.

mint kintfelejtett kés az asztalon.

Jedno brdo

Egy hegy

i usijani brežuljak rudnika otvaraju

s egy vörösen izzó bányadomb

usku dolinu prolaza.

szük völgye nyit utat.

Ostavljam kao svoju dečju dob.

Elhagyom, mint a gyerekkoromat.

Sve što sam voleo ostavljam

Amit szerettem, mindent elhagyok,

da bi konačno slobodan bio.

hogy végre szabad legyek.

Kao napola prežvakanu

Mint félig elropogtatott

slatkariju: ispljunem zasladu sveta:

cukrot: ugy köpöm ki a világ édességét:

meso letnje dinje,

nyárdinnye busát,

svoje ljubavi.

szerelmeimet.

Ovaj svet nije tražio moju krv.

Ez a világ nem kérte véremet.

Ja tražim njegovu!

Én kérem az övét!

Vlastito proricanje slušam:

Hallgatom saját jóslatomat:

„Samo to živi dalje što prosuditi,

»Csak az él tovább, amit megitélhetek,

oplakati, izgubiti mogu“...

megsirathatok, elveszithetek«…

Gde god krenem

Amerre indulok,

leto još dalje sjaji;

még nyár ragyog tovább;

blista oštrica sjaja jedne reke

egy folyó fény-pengéje tündököl

ali vaskrsne polako ciganska bambusova trska:

de föltámad lassan a cigánybambusz:

ta pesnica jerolimovska;

e jeremiási ököl;

vreme vode i blata,

víz és sár ideje,

ledenih snova, stena:

hideg álmoké, köveké:

mog drugog rođenja.

második születésemé.