Devojka:

Lány:

I stabla gorko plaču, sa mnom,

Zastavom samoće kićenom, u crno obučenu

Keserűen jajgatnak a fák is, velem,

Isprošenicom; ostala sam sama,

Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett

Gde li hodaš, zima na orušenim podrumima sedi,

Mátkával; magamra maradtam,

Oko sebe svoje bele prnje stavlja, okolinom ozeble,

Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül,

Zečjim tragovima pune staze kruže, na njih

Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta

Džbunovi sa smrznutim granama se sruše,

Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak

Vetar stiže, kako plaču tresu se,

Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott

Tu u nemilosrdnom kriku vetra stojim, u bodljikavom

Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól,

Padu zvezdastog snega, u mrazu iskidana perja vrane

Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós

Zveče, tu stojim i sa drvećem gorko te oplakujem;

Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek

Nevesta u crnu čipku obučena.

A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal;

Mladić:

Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony.

Na čelu sa znakom prokletsva pogažene zakletve sam te

Napustio; na rame bisagu svakodnevnice

Fiú:

Kačio, u njoj rumeni hlepčići se skrivali: moji snovi,

Zima je, ptice injem posutim kljunovima krešte,

Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon

Njihovi krici drva potresu: pljušti sneg,

Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját

U stisci zime se tresem – ti bi me poljupcima žarila,

Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim,

Ceste krda smetova u neprohodne koridore pretvaraju,

Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak,

Ali od čežnje nogu tešem, tebi se vraćam,

Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó,

Pokucaću na tvom prozoru sa rešetkama, oznojeno,

Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál,

Uz tvoje noge rastrojeno se srušim, u krevet me dižeš,

Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat,

Čelo mi prokletstvom žigosanim poljupcima ovenčaš:

Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád,

Nevesto pokidam ti haljinu od crne čipke!

Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan,

Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba,

Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom:

A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!