Na granama drveta od betona

Beton-fák ágain

Neon-ptice

Neon-madarak lobogtatják

Staklenim krilima mašu.

Üvegszárnyukat.

U prašumi galame puze

Kockakővel sebzett utcák

Kaldrma kamenjem ranjene ulice,

Kúsznak a zaj-rengetegben,

Prljave im mantije od prašine vetar duva.

Piszkos por-csuhájukat fújja a szél.

Ja tu živim. Jastuk mi je neboparajući

Itt élek én. Eget-hasogató csörömpölés

zveket, spavati ne mogu,

a párnám, nem tudok aludni,

svojim stazama se vraćam,

visszatérek útjaimra, árnyak

ispred mene zgrčenim usnama prolaze senke:

vonulnak előttem rángó szájakkal:

eksere vremena grizu.

az idő vas-szögeit rágják.

Do korena moga srca u kamen se ukopam.

Kőbe temetkezem szívem gyökeréig.

Noć sa svetlima punim bodlji na grudima

Mellemen hömpölyög szúrós fényeivel

mi se kotrlja, moje oči neon-ptice

az éjszaka, üvegszárnyukkal verdesik szemem

staklenim krilima udaraju, svoju kob na grane

a neon-madarak, beton-fák ágaira

drveta od betona vežem.

kötözöm sorsom.

Tužan sam:

Szomorú vagyok:

još nisam pravio buket

az arcok összegyűjtött mosolyából

iz sakupljenih osmeha

és a szemek mélyén lapuló szeretetből

i na dnu očiju skrivene ljubavi,

még nem fontam virág-csokrot,

Čoveku, ko svojim srcem što

egy Embernek, aki csillag-tűzben égő

u vatri zvezda gori grad osvetljuje.

szívével megvilágítja a várost!