A nőcit, hogyha hatvanöt,

Žensku, ako joj je šezdesetpet,

még ne delete-eld, ne töröld,

još nemoj delet, nemoj brisati,

hisz ma is Éva lányaként

ta i danas kao Evina kćerka

sugárzik, pöröl és pörög,

sjaji, krvi se i vrti se,

még most is, akkor is,

još i sad, čak i sad, kad njena

ha volt-aranysörénye hószín,

negdašnja zlatna griva boje je snega,

s ha itt-ott lelke, s porcikája- tört.

i tu i tamo možda članci, duša slomljena.

Vénnek, ifjúnak egyaránt

Starom i mladom podjednako je

elég – talán – e Föld.

ta Zemlja – valjda – dovoljna.