„Hajad tövében

„U korenu kose

forró tajték…”,

ti je vruća pena...“

kendő ha volnék,

da sam marama,

zsebedben hogyha laknék,

i ako bi u tvom džepu stanovala,

belőled észrevétlen kortyolhatnék,

iz tebe bi neprimetno srkala,

el nem engedném illatod,

ne bi ti miris pustila,

nem lennék tőled-jóllakott.

ne bi se s tobom zasitila.

„Hajad tövében

„U korenu kose

forró tajték…”,

ti je vruća pena...“

kendő ha volnék,

da sam marama

veled hallgatnék,

s tobom bi ćutala,

hajtásaimba bújtatnám lélegzeted,

tvoj dah bi u mojim borama čuvala,

kendő ha volnék –

da sam marama –

nem lehet.

nije moguće.

„Hajad tövében

„U korenu kose

forró tajték…”,

ti je vruća pena...“

kendő ha volnék,

da sam marama,

mindig kezedbe lopózhatnék,

uvek bi u tvoje ruke sakriti mogla,

kileshetném, ahogy

vrebala bi

elcsitul lassan

kako tvoja sebe čuvajuća volja

magát őrző akaratod.

polako se stiša.

Kendő ha volnék –

Da sam marama –

nem vagyok.

nisam.