Csak ülni így a Napnak háttal,

Sedeti tek tako leđima okrenuto Suncu,

Szinte félálomban, várni, míg,

Skoro u polusnu, čekati dok

Elintézi a dolgokat, olyan

Sređuje stvari, u takvom

Helyzetben, mintha elhinném,

Položaju, kao da poverujem,

Hogy máshogy is lehet –

Da se i drukčije može –

Dolgom a csöndes várás, súlyos

Posao mi je tiho čekanje, teškim

Szemhéjjal a félárnyékban,

Kapcima u polumraku,

Amíg vergődik, rókaszínű

Dok se otima, sve u tišinu

Csendben süllyed minden, egy

Boje lisice tone, jedan

Szőnyeg, ételmaradék és

Tepih, ostatak hrane i

Mindenekfelett a test, már

Iznad svega telo među

Foszló anginú dunyhák és párna

Perinama i jastucima sa rascepanim

Közt, egy tolószék félrebillen,

Darovcem, nagnuta kolica za guranje,

Kék műbőr huzatú és gyógyszerek,

Plava presvlaka od umetne kože i lekovi,

Immár szükségtelen, mintha egy

Već su nepotrebni, kao da ih je neka

Megfeszült végakarat bízta volna

Razapeta poslednja volja jednog drugom

Egymásra őket, mint Jézus az anyját

Poverila, kao Isus svoju majku i

És egy idegent, anyám, ez a fiad,

Jednog stranca, majko moja, to je tvoj sin,

Súgta, fiú, ő az anyád, utánamondom,

Šapnuo je, ona je tvoja majka, ponavljam,

Mint egy gép, anyám, ez a fiad, fiú,

Kao neka mašina, majko moja, to je tvoj sin,

Ő az anyád, még van kinek, még tétje

Dečko, ona je tvoja majka, još ima kome, još

Van, még tart, rókarege, róka, rege,

Ima značaja, još traje, priča lije, lija, priča,

Tart még, látom, mint öreg csónaktest,

Još traje, vidim, kao starog trupla čamca,

Pereg szét már a tér körülötte, és

Oko njega već se rasprši prostor i

Semmi sincs, csak ez a madárcsönd,

Nema ničeg samo ta ptičja tišina

Eső előtt, mikor a róka eltűnik, anyám,

Pre kiše kad lija nestaje, majko moja,

Itt a fiad, mondom.

Tu je tvoj sin, velim.