1.
1.
Madárka sír, madárka örül,
Ptica plače, ptica se veseli,
míg piros gerendái közül
dok sa mesta gde se greda crveni
néz a hatalmas -
moćnik te promatra –
Küldd néki töretlen álmodat,
Njemu pošalji svoj čisti san,
míg magad vagy a vadász meg a vad,
dok si lovac i divljač ti si sam
s nem szűnhet kerge futásod.
ne može presati tvoj suludi kas.
Győznöd se lehet, veszned se szabad :
Ni pobednik ni gubitnik ne možeš postati:
a hályogos sűrűség alatt
ispod gustine katarakte
vermed hasztalan ásod.
jamu zalud ćeš kopati.
Kinyílik a táj,
Otvara se pejzaž,
lehunyódik a táj -
zatvara se pejzaž –
az üresség öntözi szélét!
preko ruba praznina se preliva.
A rét, a liget
Gaj i livade
itt mind a tied,
tvoje su bisage
de nem lelhetsz soha békét.
al’ u miru ni tamo se ne sniva.
Az élettelen avar is röpül.
I šušanj neživi visoko lebdi.
Ne hidd, hogy rögben alhass.
Ne veruj da se na tvrdom spava.
Madárka sír, madárka örül,
Ptica plače, ptica se veseli
s néz a hatalmas.
a moćnik te promatra.
A múlt se pihen :
Ni prošlost se ne odmara:
új percek méreg-csöppjeiben
u otrovnim kapima novih minuta
elomolva őrzi részét.
rastrošno čuva svoj deo.
A holt vadlúd, bár tolla se lebben,
Mrtva plovka nepomičnog perja
röpül zúgó szárnyú seregben,
u uskomešano jato smera
s röptében üli fészkét.
i u letu uzjaši svoje gnezdo.
A jövő nem vár, előre arat :
Budućnost ne čeka, unapred sviće:
a most ömlő sugarak
snop svetla današnjice
a holnapi gyermek
o ružičastoj koži
rózsás bőréről csiripelnek.
sutrašnjeg deteta govori.
Ne kérd a veremtől jussodat.
Ne traži od jame svoj miraz.
Te vagy a vadász és te vagy a vad
Ti si lovac i gonjena divljač,
s távol, a hatalmas : az is te magad.
i u daljini, moćnik: i to si ti sam.
Ő odafönn
U visu je
merev csillámu közöny,
odsjaj krutog nehata,
és sorba burkolt lénye idelenn
a dole u sudbini skrivena suština
rengés, mely sohasem pihen,
je drhtaj što se nikad ne odmara,
s a két arc : az Igaz és a Van
i dva lica: Istina i Ima
összefordul mámorosan,
u zanosu uživa,
mint a Nap meg a tenger
kao Sunce i more, što nemo
nézi egymást ragyogó szerelemmel.
gledaju jedno drugo zaljubljeno.
Küldd néki töretlen álmodat!
Njemu pošalji svoj čisti san!
mert szíved éber-álma,
jer budan san tvoga srca
mint légen a pára,
kao kapljica u zraku
átlódul a pályán,
preleće putanju
s fönn sajog a menny hajnal-koronáján.
i u zoru na vencu neba oseća patnju.
Madárka sír, madárka örül,
Ptica plače, ptica se veseli
míg piros gerendái közül
dok sa metsa gde se greda crveni
néz a hatalmas -
moćnik te promatra –
Kereplőként űzöd körbe magad,
Gonjen od strane sopstvenih čeketala
rab vagy, de keserved álma szabad
rob si, ali slobodan je tvoj čemerni san,
s igazad az álom, a röpke!
i tvoja istina je tek parče sna!
A szikla, ha rávésed jajodat,
U stenu ako urežeš svoj krik
többé nem szikla : élő te-magad,
više nije stena: to je tvoj lik
s föllibben a fellegekbe!
koji do oblaka seže!
Kinyílik a táj,
Otvara se pejzaž,
lehunyódik a táj -
zatvara se pejzaž –
az üresség öntözi szélét!
preko ruba praznina se preliva!
Sugarak izzó füzére alatt
Ispod usijanih niski zraka
meglelheted százszor sírodat,
možeš naći bezbroj raka
mégsem lelhetsz soha békét.
al’ mir te ne čeka nikada.
Az élettelen avar is röpül.
I šušanj neživi sad visoko lebdi.
Ne hidd, hogy a rögben alhass.
Ne veruj da se na tvrdom spava.
Szél körme kapar a sír körül,
Humku ledeni vetar para
és vallat a fény, a hatalmas.
i svetlost, moćnik te saslušava.
Te vagy a vadász és te vagy a vad
Ti si lovac i gonjena divljač
s a pálya is, minden te magad
i lovište, sve si ti sam
- madárka sír, madárka örül -
– ptica plače, ptica se veseli –
piros gerendák közül kidagadva
s mesta gde se greda crveni
tág szemmel nézel magadra.
sam sebe vrebaš sad.
2.
2.
Rikolt a páva veled,
Paun krešti sa tobom,
tipeg az éjbe veled,
tapka u noć sa tobom,
elveszti nyúlt vonalát
svoju vitkost gubi
a futórózsa veled,
ruža kad je sa tobom,
odafönn villámló kútnál
gore u sjaju bunara
remegő gyöngy közt aludtál -
međ biserjem si spavala –
kikkel egy-éjbe jutottál,
s kime god si u istu noć dospela
mindannyival oda futnál.
trenutke smiraja bi tamo provela.
Rikolt a páva veled -
Paun krešti sa tobom –
rád-kúszó rózsa remeg,
drhti ruža nad tobom,
a mező nyers illata
suze nezrelog mirisa livade
nedves csókjára pereg.
njene rosne poljupce vlaže.
Sír a liliom,
Plače ljiljan
a sáska is -
i skakavac –
hogyha lehetne,
da je moguće
szánna is.
i žalili bi te.
Csak a könny csorog
Suze liju
a szirmon, a fán -
po cvetu, drvetu –
ki merne sírni
istinske suze
igazán?
zar da teku?
Ki merne súgni neked
Tebi šapnuti ko bi smeo
arról, hogy mi lett veled?
od tebe šta je postalo?
melyik ég rejti helyed?
koje nebo ti krije mesto?
őrzi-e gyöngyeidet?
da li je na broju tvoje blago?
Ki egét elhagyta, lássa :
Ko svoje nebo ostavi:
habos örvény a lakása,
u vrtlogu će spavati,
fedelének éj az ácsa,
čadar mraka će ga pokrivati,
sötétség a kalapácsa.
a čekić tame formirati.
Tipeg a páva veled,
Tapka paun sa tobom,
remeg a rózsa veled,
drhti ruža sa tobom,
fáradtan rád-hajlanak,
klonulo se odmaraju,
megosztják alvó-helyed.
dele meso sa tobom.
Itt minden örömbe
Ovde u radosti
bogárka vész,
cvrčak je nem,
s a fájdalom mélye
i dubina bola je
tiszta méz.
čisti med.
Hét szín mozog itt
Zvuk i sedam boja
és hang-özön :
tu izgore:
egyetlen, arany csend
zlatna tišina je
volt odafönn.
samo gore.
Színek közt gyúl a szemed,
Od boja zaslepljena,
hangok közt zsong a füled -
od zvuka zaglušena –
kívánsz-e búcsúzni, mondd,
reci, želiš li rastanak
vagy itt lenn jobb a helyed?
il’ rađe na dnu opstanak?
Odafönn villámló kútnál
Gore u sjaju bunara
remegő gyöngy közt aludtál -
međ biserjem si spavala –
remegő gyöngy közt a kútnál
u drhtavom biserju kod bunara
tán már aludni se tudnál.
možda više ne bi ni sanjala.
Hegyekkel játszik az út,
S brdima igra cesa,
a tücsök dobja pereg,
bubanj cvrčka se vrti,
rád-kúszó rózsa remeg.
ruža na tebi drhti.
Rikolt a páva veled -
Paun s tobom se grli –
3.
3.
Tűzhabos, bársonyos tereken át
Kroz plamteće, svilene trgove
keresem szárnyának pille-porát.
tražim prah s nežnog krila leptira.
Ormokon,
Na vrhovima,
kő-fokon
oštrim stenama
kutatom fátyla nyomát.
istražujem trag tog plavetnila.
Leheletét
Njezin uzdah
szél verte szét,
razbi vetar,
lángja kormát vas-pohárban
u gvozdenom peharu mrak
őrzi a sötét.
čuva nastalu čađ.
Jégszirmos hegyeken át,
Kroz brda smrznutih lata,
csatakos völgyeken át
duž raskvašenih livada
kérlelem, keresem :
preklinjem ponizno:
ápolná kegyesen
nek njeguje odano
sápadt kis mécsesem fénysugarát.
od mog žiška bled pramen zraka.
Ide se lát!
Ni ne haje!
Ide se lát!
Ni ne haje!
Alszik és álmában épít
Spava i palatu od ogledala
ablaktalan tükör-palotát!
bez prozora gradi u snu!
Hasztalan üldözöm zajban, csendben,
Zalud je gonim u buci, tišini,
nem érem el soha : itt van bennem,
ne stižem je nikad: u meni živi,
vad futásommal ő űzi magát,
u stalnoj žurbi tera sebe samu
mécsesem fénye az ő kicsi foglya,
njezini robovi su moji zraci,
vézna, ijedt fény, mégis beragyogja
to slabašno, preplašeno svetlo ipak ozari
a végtelen tükör-palotát.
onu nepreglednu palatu.
Rögökön, fellegeken, kék vidéken
Na gromadama, oblacima, plavetnilu
siető léptemmel el nem érem :
moji žurni koraci nju ne stižu:
szívemben szövöget
dane i noći
napokat, éjeket,
tek moje srce kiti,
a kinti sokszínű szőnyeget
vanjski mnogobojni ćilimi
benn szövi mind,
u meni su tkani,
bennem szőtt szőnyegen
u unutra izvezenom sagu
odakinn keresem,
napolju je tražim
míg ezer mintája szüntelen
dok to mnoštvo ukrasa bez predaha
körbe kering.
oko mene leprša.
De néha meglátom
Al’ ugledam katkad
- igaz-e, vagy álom -
– da l’ je java ili san –
mikor a kerek táj télbe hajol,
kad se zima spušta na pejzaž
s a jeges réteken
i ledena livada
minden csak sírverem,
u raku se pretvara
s lenn fekszem, földdé vált fekete holt.
i ja dole ležim, u zemlju pretvoreni crni mrtvac.
Homályos tereken,
Kroz tamne trgove
idegen egeken
i strane svetove
sebzetten bukdos a légen által,
ranjeno se probija kroz etar
és rekedt, színtelen víjjogással
i promuklim, bezbojnim krikom
lezuhan a jég alá!
propada kroz led!
lezuhan a jég alá!
Kroz led propada!
A mélység föllazul,
Rastvara se dubina,
villogó gyöngy-habot ont
sjajnu bisernu penu ispušta
és megint elsimul,
pa se poravna
és minden fekete, holt.
i sve je mrtva crnina.
Leheletét
Njezin uzdah
szél verte szét,
razvejava vetar,
lángja kormát vas-pohárban
u gvozdenom peharu mrak
őrzi a sötét.
čuva nastalu čađ.
Jég alatt, nem-múló percemen át
Pod ledom, u neprolaznom minutu mira
őrizem simuló pille-porát.
čuvam svileni prah leptira.
S a fényben szüntelen
I stalno u svetlu,
szaladó éveken
prolaznom vremenu,
tű-fokon
kroz iglene uši
csókolom
ljubim
ujja nyomát.
trag njenog krila.