I.
I.
Uvek zapitkujen uvek samo zapitkujem.
Mindig kérdezek mindig csak kérdezek.
Uvek nešto tražim.
Mindig keresek valamit.
Izgleda samoću teško podnosim
u tim trenucima osećam da me veliki prst na desnoj nozi boli
Úgy látszik nehezen tűröm a magányt
da se zbog neuredne brade sramim
ilyenkor érzem hogy fáj a jobblábam nagyujja
da kod žene koja mi se na perfidan način smeškala nisam otišao.
hogy szégyellem magam gondozatlan szakállam miatt
Uvek zapitkujem uvek samo zapitkujem
hogy nem mentem el a nőhöz aki olyan szentségtörőn mosolygott rám.
a sat iznad mene kuca
i muha na ragastovu naglavačke puzi
Mindig kérdezek mindig csak kérdezek
i cveće latice zatvaraju.
és az óra ketyeg felettem
O moja slepa opipavanja.
és a légy fejjel lefele mászik az ajtófán
O neprobojna noć moje poezije.
és a virágok becsukják kelyhüket.
II.
Ako upitaju zašto pišem
Ó vak tapogatózásom.
odgovora nemam.
Ó költészetem áttörhetetlen éjszakája.
Odjedanput u dva sveta postojim
u jednom sakupljam
II.
u drugom profućkam.
Od slepca manje vidim
Ha megkérdezik miért írok
od gluhonemog manje čujem
nem tudok rá válaszolni.
od jedne do druge obale
tako stižem
Egyszerre két világban létezem
da ni ne primećujem.
amit az egyikben gyűjtök
Kad bi povikao
a másikban elpocsékolom.
možda bi i neko čuo
ali bojim se da će me
Kevesebbet látok mint a vak
u mraku naći.
kevesebbet hallok mint a süket
III.
egyik partról
Velik je moj svet
átjutok a másikra
uvek je drugačiji
anélkül hogy észrevenném.
i uvek isti.
IV.
Ha elkiáltanám magam
Noćas u snovima
valaki talán meghallaná
među ruševinama mog rodnog grada sam lutao.
de félek hogy rámtalál
Postao sam sve uznemireniji
a sötétben.
i usput sam se osvestio ja ustvrai nisam ja
da svoj davnašnji dušman sam
III.
do zuba naoružan.
U pravcu jedine plinske svetiljke sam krenuo
Nagy az én világom
koja je na rubu jedinog mosta tinjala.
és mindig más
Ruku prema plamenu sam pružio
és mindig ugyanaz.
i ugasio.
Zvezdano nebo i zaobljen mesečev kolut
IV.
nad glavom tad sam primetio.
Počeo sam zviždati
Azt álmodtam az éjszaka
i kući krenuo
hogy szülővárosom romjai közt bolyongok.
da bi se konačno naspavao.
Egyre nyugtalanabb lettem
V.
s közben ráeszméltem hogy nem is én vagyok én
Noć me je u šumi zatekla.
hanem egy régi ellenségem vagyok
Razgranat mračan svet.
talpig fegyverben.
Čujem
u močvari gmizavac brčka
Az egyetlen gázlámpa irányába iparkodtam
sove zelenih očiju ćukaju.
ami az egyetlen híd peremén pislogott.
U lovu sam bio
A láng felé nyúltam
ništa nisam ulovio
és megfojtottam.
i sad se od svakog doticaja grana ježim
kao što se i Hemingvej od zmija džungle ježio.
Fejem felett akkor vettem észre
Voleo bi zvezdama se moliti
a csillagos eget és a növekvő holdkorongot.
zatku jedne svetleće kresnice.
Fütyörészni kezdtem
Ali niko ne čuje.
és hazafelé indultam
Mrak je i zatišje.
hogy végre kialudjam magam.
Što god mogu više se skupim.
V.
Erdőben ért az este.
Ágbogas fekete világ.
Hallom
hüllő pocskol a mocsárban
zöldszemű baglyok huhognak.
Vadászni voltam
semmit nem lőttem
s most minden ág érintésétől megborzongok
ahogyan Hemingway borzongott a dzsungel kígyóitól.
Imádkozni szeretnék egy csillaghoz
egy Szentjános bogár világító potrohához.
De nem hallja meg senki.
Szélcsend és sötétség van.
Összehúzódom mennél kisebbre.