Középkorú ember vagyok,

Srednjovečan sam,

hímnemű, szívós és akaratos.

muškarac, žilav i tvrdoglav.

Nem láttam az angyalt, ki benézett hozzánk születésem óráján,

anđela koji nas je u času mog rođenja posetio nisam video,

nem volt fizetett pesztonkám, aki csodálatos dolgokat mesélt volna.

plaćenu dadilju koja bi čudesne priče pričala nisam imao.

Inas voltam, szolga, mesterember, csavargó és kéregető,

Bio sam šegrt, sluga, zanatlija, lutalica i prosjak,

jelenem hasonló a múltamhoz,

moja sadašnjost je kao moja prošlost,

saját erőmből tartom fenn életemet,

u životu koji je od jednog težaka i

amely egy napszámostól és egy szolgálótól fogamzott.

jedne sluškinje začet vlastitim radom se održavam.

Volim rad i volim iskušenja.

Szeretem a munkát és szeretem a megpróbáltatásokat.

Ljudima sam brat bez toga da bi zbog toga posebne znakove obeležja imao.

Testvérük vagyok az embereknek anélkül, hogy ez különösebben meglátszana rajtam.

I sivim stenama sam brat, mirišljavom cvetu i gipkim metalima.

A szürke köveknek, az illatos virágoknak és a rugalmas fémeknek is a testvérük vagyok.

Plamteća vatra mi je stariji brat a sveža, čista voda mlađa sestra.

A lobogó tűz a bátyám és a hűvös, tiszta víz a hugocskám.

Mogao bi govoriti i o mojoj miloj ali je umrla, jedva smo se poznavali,

Kedvesemről is szólhatnék, de ő meghalt, alig, hogy találkoztunk,

šesnajt godina je imala i od divljih pobuda netaknuta.

tizenhat éves volt és érintetlen a vad indulatoktól.

Zasad još nisam pucao iz oružja, nisam ni jednog deteta odgojio.

Fegyvert még nem sütöttem el soha, gyereket nem neveltem föl egyet sem.

Pa zašto sam? – pitam se tokom besanih noći,

Mire való vagyok hát? – kérdezem magamtól álmatlan éjszakáimban,

zašto su mi oči otvorene i zašto preko tih otvorenih vrata niko ne navraća?

mért, hogy nyitva a szemem és senki nem fordul be hozzám ezeken a tárt kapukon?

Zbog čega je ovo? I zbog čega je ono?

Miért ez? És miért az?

pitam se neprestano.

kérdezgetem magamtól untalan.

Da sam ptica sad bi nad morima leteo,

da sam živ možda bi i sretan bio,

Ha madár lennék, most a tenger felett szállnék,

ali ovako kao neko ko ne zna šta će sa sobom samo živim i nemiran sam.

ha nem élnék, talán boldog is lennék,

U prozoru sedam saksija pelargonija imamo,

de így csak élek és nyugtalan vagyok, mint aki nem tudja mit tegyen magával.

moja supruga svakog dana ih zaleva

a one, jer su zahvalne u punom su cvatu.

Hét cserép muskátli van az ablakunkban,

U tim trenucima zamišljam, život je lep i sve što postoji zbog nas postoji,

feleségem naponta megöntözi őket

međutim na širokoj sofi naleđuške sam ležim,

s ők hálából kinyitják csipkézett virágaikat.

noć je.

Ilyenkor úgy képzelem, az élet szép és minden dolgok érettünk valók,

Ne jadam se.

közben fekszem hanyatt és egyedül a széles díványon,

Samo poput neukog deteta kad mu se jezik razveza,

éjszaka van.

o svom životu govorim.

Nem panaszkodom.

Csak úgy, mint oktalan gyerek, ha megered a nyelve,

elmondtam életemet.