Úgy bukkant elém ez a reggel,

Ovo jutro ispred mene tako se pojavio,

mint fűbe rejtett piros tojás.

kao u travu sakriveno uskrsno jaje.

Ma nem találom a végzet sorait.

Danas nigde redova sudbe.

Tavaszi a kávé, a cigaretta.

Kafa, cigara su proletne.

Szelíd vakkantással kéredzkedett kezembe

Pero pitomim lavežom tražio mesto u mojoj

tollam, ölembe füzetem – ama félig írt.

šaci, a u naručju sveska – ona napola ispisana.

A tegnapok s holnapok közti rést szétfeszíti,

Pukotinu između juče i sutra ta poklon-nedelja četvrtka rastisne, upotpuni.

betölti e csütörtöki ajándék-vasárnap.

Vani zvuk tramvaja, glasanje vrabaca,

Kint villamoszörgés, verébricsaj,

kao kad god pre, ubuduće,

mint bármikor ezelőtt, ezután,

ali sad prema meni pastelnim bojama klize,

de most pasztellszínekkel csusszannak felém,

ostavljajući mudre upite,

s félretéve bölcs miérteket,

tek pustim da me prožimaju,

engedem csak, hogy átitassanak,

da me sadašnjost u gornji džep stavi.

hogy szivarzsebébe dugjon a jelen.

Nisi tu ovog jutra,

ipak si tu, i ruku mi držiš.

Ezen a reggelen nem vagy itt,

és mégis itt vagy, és fogod a kezem.