Margitnak

Margiti

Szél, te véremre támadó forró szél,

nőstényoroszlán sóhaja, délövi

Vetre, ustao protiv krvi

lárma, te sárgaréz-mellű ragyogás,

vrući vetre, uzdahu lavice, južni

nekimész a szemnek, táncolsz, a csókod: ragály,

žamoru, žuti odsjaju bronzanih grudi,

ifjuságom zöldfüvü halma örökre tiéd,

u oči srljaš, poljubac ti je: zaraza,

visszanézve látom: tüzedtől csupa sömör,

zelena trava moje mladosti zauvek je tvoja

lázító szél, te vízszintesen húzó sikoly,

gledajući unazad vidim : od tvoje vatre sam   hrapav,

selyemszalag-fűrész a vállamon, ereimet

buntovni vetre, što ispuštaš horizontalu krika,

riszáló, csonthártyáimon játszó vonó

na ramenima svilena traka testere, žile

téged micsoda csillag vezényelt énellenem,

mi piliš, gudalo na membrani koštane

hogy lázzal elárassz, nyugtalansággal betölts,

srži, koja zvezda te je vodila protiv mene

hogy szemem csak villám-csipkéket lásson, micsoda

da me vatrom preplaviš, nemirom ispuniš,

haragos csillag parancsa a hangod, hogy irgalom nincs,

da mi oči samo vezove munja vide.

és irgalom nem lesz? – de így kell, de így kell nekem,

od kakve ljute zvezde je zapovest, da milosti nema,

ha jól esett babonád mérgén kezdeni életemet!

i da je neće biti? - al tako, tako mi i treba

Itt forogsz nyakam körül, kerekülsz uszályosan,

kad mi je godilo život na otrovu praznoverja početi!

cián és arzén dühével világolsz, örökre bezársz,

Oko vrata mi se vrtiš, u vrtlozima skutova

íme, a torkom a tengelyed, te izzó korong,

svetliš besom arsena, ciana, zauvek me zatvaraš,

óriás aszály-gallérom, lázálmok-pörgette tál -

vrat mi je tvoja osovina, ti, užareni disk,

tele vagy áldozatokkal, letépett kincseimet

golemi ovratnik suše, u bunilu vrcana

sejtetve süvítesz körbe, éretlen szerelmem, csók

činija - put si žrtava, otkinuta blaga mi

vad-ízű fürtjeit hordod, sír benned pirkadatom,

strepnjom obavijaš, nezrela ljubav, nosiš divljim

ártatlanságom báránya, szűz versem, arany hajam,

okusom grozdove poljubaca, plače u tebi moja

pénzt érő tajtékom, édes vétkeim láncolata

zora, jagnje bezazlenosti, pesma nevinosti,

s középen bolond fejem is, mert neked énekelek

lanac slatkih grehova, kosa zlatna, i u žiži

örvények örvénye, babiloni fojtó koszorú,

moj suludi um, jer tebi pevam vrtlog vrtloga,

te forró, te sárga, te cigány szél, – te cigány!

babilonski venac što guši, ti usijani,

Állj le, vagy lassulj, kincseimet akarom látni!

ti žuti, ti ciganski vetre, - ti Cigančice!

Hályog-bugyorba bekötve háborog boldog korom,

szám erejével kibontom, szimatolom idegesen -

Stani, il' uspori, svoja blaga želim videti!

kölykeit a fáradt állat: bámulom emlékeim.

Svezan u naramak od mrene buni se moj sretan

Vérem és szemem emléke, mesebeli fény

vek, snagom usana razdirem, nervozno njuškam –

s gyötretés udvara, ott él a kicsi király,

kao umoran pas štenad: promatram svoje uspomene.

a világ közepén, a meggyfa tetején, s fújja a szél,

Prisećanje oka i krvi, odsjaj bajki

a szenvedély zöld-piros tornyában élő harang -

i dvorište propaćenosti, tamo živi

én vagyok az a harang, szerelem s riadalom

mali kralj, u centru sveta, na vrhu breze, i nosi

bongása bennem, nem hallja senki, senki se lát -

ga vetar, zvono u zeleno-crvenoj kuli strasti –

nézz ide fekete lány! Csak a nyaklánca dobál

ja sam to zvono, zvuk ljubavi i bojazni u

arcomba rézpénz-napokat, szemeit a búzavirágról

meni, ne čuje to niko, ne vidi me niko –

nem emeli rám, pedig durmol a vérmes banda,

pogledaj, crna curo! Samo njen đerdan baca

a kolomp-kalapálók, a réz-üsttel rémlők álma sugárzik,

mi u lice dane bakrenih novčića, na me ne diže

szakálluk, hajuk a fűben, fekete körmük a fűben,

pogled s krasuljka, a sangvinična banda drombulja,

hanyattfekve álmodnak a nők is, kitárva a mellük,

sjaje snovi kovača klepetuša i bronzanih bakrača,

ruganyos halom, hol tejben és cukros nyálban

u travi su im brade, kose, u travi su crni nokti,

csuszkálnak a göndör babák-ó, van-e isten!

i žene razdrljene poleđuške sanjaju,

Nézz ide fekete lány! Csak a sisakos mellei néznek,

elastične humke gde u mleku i medenoj

búzavirág-koszorúba, azúr bilincsbe köti magát,

slini kudrave lutke klize - zar bog postoji!

pedig horkol a kordéban ülve a vajda biblia-sötéten,

Pogledaj, crna curo! Tek me kacigaste grudi gledaju,

ferdén az ítélet tornya, kifogott szamarai:

sebe u venac različka, u okovani azur veže,

patkós nyulai méláznak az árpakalász aranyában,

mada vojvoda na taljigama u mraku psalma duboko spava,

de áldassék a mózesi nyakszirt a kordé farán,

iskrivljen je toranj presude, ispregnuti magarci:

hordó-feje csüngjön, horkoló száját süsse a nap,

potkovani zečevi u žutilu ječma tumaraju,

ezer fogát cirógassa, fűre leomló

al halal lobanji proroka u šaragama,

haját és boros nyálát lengesse a szél sokáig!

nek mu visi naduta glava, usta nek sunce ozari,

Gyere ide fekete lány! Föláll és fordul felém,

zube nek miluje, na travi raštrkanu

kicsi rézkohó-csípeje megfeszül s combja közül

kosu i gnusnu slinu nek vetar dugo talasa.

mint aranyírás a szentek avatott ajkairól

Dođi, crna curo! Ustaje, prema meni se okreće,

fényes csoda-szalag ível. Ne félj, a szemem lehúnytam.

uzak bronzani struk se napinje, od bedrenjače

Szép koszorúd van. Szép vagy. S forró akár a szél.

kao zlatni stih iz usta svetaca čudovišni

Mirigyeim égve-égnek, pengenek érted fogaim,

svod se proteže. Ne boj se, oči su mi zatvorene.

letérdelek érted, káromkodok érted – ó cicomás

Lep ti je venac. Lepa si. I kao vetar vruća.

kárhozat ez a délután, halálfejen tollas kalap!

Vatrom gore moje žlezde, zubi za tobom zvekeću,

Hallod ezt a lármát? Litániáznak Máriához,

klečim zbog tebe, psujem zbog tebe - gizdavo prokletstvo

banyák a tudatlan szűzek selyemhavu zászló-ligetben.

je to popodne, pernati šešir na mrtvačkoj glavi!

Megzizzaszt ez a lárma, a gabonatáblákon át

Čuješ li tu galamu? Večernja molitva Mariji,

lobogók, zsibogó csengők, rémes harangok jönnek,

u dolini svilenih zastava, babe i glupe device.

meghalsz te gyalázatos, kiált a plébános úr, a kardok

Prestraši me ta galama, preko pšeničnih polja

óriásra nőnek, s dagadozva a magyar királyok

barjaci, čudan zveket užasnih zvona dolazi,

rámlovagolnak – ó átkok, megrontjátok álmomat is!

umrećeš bedniče, poviče gospodin župnik, mačevi

Itthagytál, fekete lány. Koszorúd alvó karomon

golemo narasli i oholi mađarski kraljevi

drága kékpikkelyű kígyó, kinyúlva borzong,

konjima gaze me - o kletve, i snove mi kvarite!

országút fehér porában vonul a sörényes banda,

Napustila si me, crna curo. Na mom ramenu

dalodat bánatomra hullatja a forró szél.

tvoj venac je ispregnuta zmija modre krljušti,

Ülve a sárga sáncon kívánlak nyugtalanul,

grivaste bande duž bele prašine druma se vuku,

dúdolok érted, magamat kábultra bagózom érted,

tvoju pesmu vruć vetar na moju žalost duva.

s mire ujjaim, ajkaim arannyá érnek, megérkezel,

ríkató-nevettető móka jön, árva kis feje kopasz,

Sedeći na žutom nasipu žarko te želim,

s kévébe kötött haját a lábamhoz ejti vonítva.

za tobom pevušim, duvan do iznemoglosti pušim

Ki nyírta meg a tündért? A halál – azs a vén halál,

i kad mi prsti, usne u zlato sazriju, stižeš do me,

egy talpas kis tükör miatt a halál – azs a rohadt halál,

otužna-smešna prilika dolazi ošišane glave

ebe elfogta, fia lefogta, úgy nyírta meg a halál.

i u snopove vezanu kosu uz nogu mi spušta.

Meghalok, ha sírsz, idesüss, ez a báránykafelhő

Ko je ošišao vilu? Pa smrt - islužena smrt,

könnyeidet issza, e pusztítótól hajad lesz hamar,

smrt zbog malenog ogledala s postoljem - ta trula smrt,

a vénembert pedig fiastul, ebestül kiherélem,

pas uhvatio, sin zgrabio, tako ju je smrt ošišala.

besózom, bepaprikázom, ne nyírja meg a tündért soha.

Umirem ako plačeš, pogledaj, ovaj proziran

Holt hajadat ontom a szélbe, minden szálára jut egy madár,

oblak suze ti upija, od tog sredstva kosa će ti izrasti,

fölviszik a kék levegőbe, ott rebegnek édesdeden

a starcu i sinu i psu mošnice ću smožditi,

s madárfészkek mennyországa örvend a te fényes hajadnak.

posolit ću i zapapriti, da vilu nikad niko ne striže.

Oroszlánfejű tündér, zengeted vérem szobáit

Mrtvu kosu vetar nosi, ptice kljunom uzimaju vlasi,

mikor a város zöld öve sorvadni kezd a hőben,

lete s njima u beskonačnost, ushićeno lebde tamo,

mikor sóhajtva kifakul minden torony,

krenu u raj ptičjih gnezda gde tvoju sjajnu kosu hvale.

a vityilló kátránypapír-födele pörge levél,

kehes lovak zihálnak begyémántozva legyekkel,

Vilo, s glavom lavice, oživiš mi krvne sudove,

a szél idején, mikor a zománc pattog

kad u vrućini zelenilo grada vene,

fűbedobált rossz fazekakról, palánkról a léc,

kad teškim uzdahom svi tornjevi blede,

a szél és láng idején, mikor egy tévedt sugár is

i crep trošne kolibe poput suhog lišća pada,

szivendöfi a hegedűt, s parázsló beggyel jajongnak

i muhama okićeni, sipljivi konji dahću,

föl-alá szállva a pacsirták: isten jojói,

za vreme vetra, kad gleđ pucketa

ha már hanyattestem s rínak a tücskök hajamban,

sa odbačenih sudova i dasaka s tarabe,

s fogaim közt füstölve kigyullad a fűszál,

za vreme vetra i vatre, kad jedan zalutali zrak

mert várja a tűz a tüzet, s nehogy hiába várja:

violinu usmrti i usijanom gušom slavuji

sárgaszoknyásan fejem fölött átlépsz, te gyönyör, te gyász!

bezglavo leteći kukaju : božji kalemi,

A Grand Hotel B-ben a vén pincérnek bevallom:

kad sam već pao i u kosi mojoj cvrčci plaču

a balcsiki szél, papa, a balcsiki szél,

i među mojim zubima trava zadimi

az eszi a vérem, szárítja a csontom, de irgalom nincs,

jer vatra vatru čeka, i da uzalud ne čeka:

nem óv meg tőle se jégszekrény, se északi csillag,

preko glave mi prelaziš u žutoj suknji, ti naslado, ti koroto!

íme a forró levél : ha bátor vagy, várlak újra! -

besötétített szobámban üzenete sárgán lángol,

U Grand Hotelu B priznajem starom konobaru:

zsaroló vízióval harcol a szemem, de hiába:

vetar sa Balčika, taj vetar sa Balčika

ég a homokbánya fölött a végső zöld korona,

krv mi ždere, kosti mi suši, al milosti nema,

kettőnkből rakott máglya, szerelem emészti el,

ne štiti me ledena škrinja, ni severna zvezda,

ikonokat elönt a láz, a fákról izzó uszály

zov vrućeg pisma : ako si hrabar, opet te čekam! –

s Dobrudzsa száz perzsa ménje rohan ordítva

žuto gori poruka u mom zamračenom kutku,

hűlni a Fekete-tengerbe – jaj nekem, jaj!

moje oči vizije ucenjuju, al uzalud:

A reptéri vámos pisztolycső-szemeinek bevallom:

nad peščanim rudnikom gori zadnja zelena kruna,

igen, a rózsát kivittem, de csak üszkét hoztam haza.

od ljubavi, od nas dvoje načinjena lomača,

Megérkeztem, de hová! Katonás kő-emberekhez,

ikone vatra preplavi, užareni skut drveta,

kő-fejükbe fúrt lukon át kisüvít a hideg:

i stotinu perziskih pastuha Dobruđže juri

kő-vé-vál-tozz, kő-vé-vál-tozz, kő-vé-vál

u Crno more tražeći hlada - joj meni, joj!

Nem! Nem változom kővé, kő-emberek, jaj, ti kövek,

Priznajem izbuljenim očima carinika:

a forró szelet imádom, kiabálok érte sírva,

ružu sam izneo, al tek njen pepeo poneo.

hidegetek ellen, kő-urak, forgatom tüzes késem.

A te mosolyod éget, gyere velem Sávos Hajú,

Stigao sam, al gde? Do postrojenih kamenih bića,

majd ráénekeljük a kőre a vér sikolyát,

iz probušenih kamenih glava zima huji:

szenvedni nagyon tudok – a sors az idillt megölte,

ka-men-si-već, ka-men-si-već, ka-men-si.

de az iszonyat vizein, s a borotvák élein is

Ne! Nisam kamen, kamena bića, joj, vi kamenovi,

átvisz a forró szél, mert magának rég kijelölt.

ja vruć vetar obožavam, plačući vičem za njim,

Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába,

protiv ledene kamene gospode vrućom sabljom se branim.

fogaid villáma, táncoló sávos hajad,

Prži me tvoj osmeh, dođi sa mnom Prugasta Koso

fullasztó gyönyöröm! Forró vagy akár a szél!

već ćemo na stene opevati krik krvi,

De kővé váltak a kiszemelt násznagyok idő előtt,

patiti znam ja - idilu je ubila sudbina,

koszorús-lányaidon csupa mészkő a csipke,

al preko talasa užasa i oštrica noževa

esküszünk rózsás blúzban, egyetlen ingben szelíden,

prenosi me vruć vetar, jer nosim obeležje.

kilencszázötvenkettő, a lagzi egy tányér fekete meggy

Čudo, da stane tu, u iznajmljenoj sobici

s Csuri nagysága kredencéről pattogó kenyérhajak.

odsjaj tvojih zubi, prugasta kosa što se talasa,

Hányingeresen fehér ingemben vonaglik szád és szemöldököd

slasti koje guše! Vruća si kao vetar!

s aranyharsonák szavára érik a te méhed gyümölcse!

Al odabrani kumovi su u kamen pretvoreni,

Szél, te síromat vigyázó forró szél,

deveruše krečom vezane košulje nose,

te hű ebem – inkább hű ordasom,

venčavamo se u ružičastoj košulji, jedinoj,

ki az a csillag, ki ide-ültet fölém,

devetstopedesetdruga, slavlje uz tanjir crne višnje

ki küld ide téged, hogy itt se nyugodjak soha?

i sa kredenca gospođe Čuri sušena kora hleba.

Pedig húsom nincs már, csak a csont, csak az árva csont,

U mučno-beloj košulji grče se tvoja usta i veđe,

csak dús hajam s őrölhetetlen koronám!

uz zvuk zlatnih fanfara sazreva plod tvoje maternice!

Szél, te csoda-kisütő szél, te prófécia,

súgod-mormolod-süvíted: eljött a föltámadás!

Vetre, ti kriptu mi čuvaš, vrući vetre,

Legelőbb te állsz lábra, a nyirkot, a sötét hideget

verni moj psu - rađe verni moj vuče,

megölöd s a földnek esel, te tüzes,

koja zvezda te je nad mene stavila,

te cigány szél, a dögöt is kikaparod,

ko te tu šalje, da mira ni ovde ne nađem?

szél, szilaj angyal, a lelkedet fújod belém,

Mesa nemam, samo kosti, usamljene kosti,

rámrakod koronám, s beűzöl az Édenbe, kard-ragyogás,

samo bujna kosa i nesameljiva kruna!

föl a zöldfülű dombra, randevúra a nagy hold alá

Vetre, ti što čudo isijavaš, ti vetre, ti profecijo,

minden éjszaka hozzá, kit kiszemeltél nekem,

šapćeš-mrmljaš-urličeš : došlo je vaskrsnuće!

hogy minden hajnalban ámuljon el a világ,

Prvo ti staneš na noge, vlagu, mračnu zimu uništiš

fekete foltokat látva a domboldalon:

i samu zemlju napadaš, ti usijani,

odanézzetek, oda, a Szerelem ujra odahevert!

ti ciganski vetre, i crkotinu iskopaš,

vetre, razuzdani anđele, dušu u me usadiš,

krunom teretiš, goniš u Eden, sjaj mačeva,

gore na zelenu humku, u susret punog meseca,

svake noći do nje, koju si za mene birao,

da svake zore svet sa snebivanjem

promatra crne pege na padini humke:

pogledajte, tamo, Ljubav je ponovo zasela tamo!