Jövök a felhők alól,

Ispod oblaka dolazim,

születésem emlékét hozom –

uspomenu na moje rođenje donosim –

Villog felém egy folyó,

Jedna reka prema meni seva

mint kintfelejtett kés az asztalon.

kao vani na stolu ostavljen nož.

Egy hegy

Jedno brdo

s egy vörösen izzó bányadomb

i usijani brežuljak rudnika otvaraju

szük völgye nyit utat.

usku dolinu prolaza.

Elhagyom, mint a gyerekkoromat.

Ostavljam kao svoju dečju dob.

Amit szerettem, mindent elhagyok,

Sve što sam voleo ostavljam

hogy végre szabad legyek.

da bi konačno slobodan bio.

Mint félig elropogtatott

Kao napola prežvakanu

cukrot: ugy köpöm ki a világ édességét:

slatkariju: ispljunem zasladu sveta:

nyárdinnye busát,

meso letnje dinje,

szerelmeimet.

svoje ljubavi.

Ez a világ nem kérte véremet.

Ovaj svet nije tražio moju krv.

Én kérem az övét!

Ja tražim njegovu!

Hallgatom saját jóslatomat:

Vlastito proricanje slušam:

»Csak az él tovább, amit megitélhetek,

„Samo to živi dalje što prosuditi,

megsirathatok, elveszithetek«…

oplakati, izgubiti mogu“...

Amerre indulok,

Gde god krenem

még nyár ragyog tovább;

leto još dalje sjaji;

egy folyó fény-pengéje tündököl

blista oštrica sjaja jedne reke

de föltámad lassan a cigánybambusz:

ali vaskrsne polako ciganska bambusova trska:

e jeremiási ököl;

ta pesnica jerolimovska;

víz és sár ideje,

vreme vode i blata,

hideg álmoké, köveké:

ledenih snova, stena:

második születésemé.

mog drugog rođenja.