Barátomhoz egykor kimásztam

Kroz prozor preko dasaka

az ablakon, a mészcsöppektől

kapima kreča išaranim skelama

kékcsillagos állványokon,

iskrala sam se krišom na poselo,

mikor az újhold sikoltott.

kad je mladi mesec kriknuo.

Illatozot a gyantás deszka.

Mirisala je smolasta daska.

A mészhegyek is lábra keltek,

I krečna brda, belo-žarni

fehérizzású elefántok.

slonovi su se pomakli.

Meszes csillék mint óriás

Ogromne vapnene kolevke

bölcsők, billegtek a holdban

su se ljuljale na mesečini

s tudtam, hogy nem halhatok meg.

i znala sam, ne mogu umreti.

Ó ti gyönyörű mulatások,

O krasne negdašnje sedeljke,

ti ragyogó szerb citerások,

vi sjajni srpski tamburaši

sírig peng hozzám húrotok.

vaša pesma do groba me prati.