Fáradtan s kicsit kényeskedve

Izvešačeno i umorno

mennek föl a hegyre.

išle su uz brdo.

Vállukhoz emelt tenyerükben sárgadinnye:

U podignutim rukama dinje:

édesség mézgömbje, leszakított Nap.

medene kugle, otkinuta Sunca.

Ennyi maradt meg nekik a hajdani édenből?

Toliko im je ostalo od negdašnjeg raja?

mikor még keresztül-kasul csatangolták a földeket,

od vremena kad su slobodno livadama lutale

s meztelen lábbal húsos, nagy leveleken tapostak?

i bose velike, sočne listove gazile?

Szoknyájuk átlátszó, mint a víz,

Suknje su im, kao voda, prozirne,

de mint a víz, megtöri a tekintetet.

i kao voda, prelamaju poglede.

Jönnek a zajos cérnagyárból,

Iz glasne tkačnice dolaze,

derekuk orsójára föltekeredik a világ,

čitav svet namataju na vretena kukova,

fák pillantása, napsugár sárga pamutja

poglede vrba, žutu svilu sunčevih zraka

s az eltéphetetlen férfi-vágy.

i nepresušnu žudnju muškarca.

Bolondság, de hirtelen szomjas leszek

Ludost, ali odjednom, svaku poru

lábujjamtól a homlokomig –

moga tela žed preplavi –

Bolondság, de hirtelen elém loccsan a tenger,

Ludost, ali odjednom preda mnom se stvori

taraján hatalmas muzsika lakik –

uzburkana, preglasna melodija mora –

s mindez miattuk, kiket nem is szeretek,

i sve to zbog njih, koje ni ne volim,

csak látok, mint névtelen tüzet, sétáló madarat.

tek ih gledam, kao neznanu vatru, mirnu pticu.

Sugárzik felém a válluk, mint a rádium

Prema meni zrače im ramena kao radij

augusztus üveg-felhői alatt.

ispod staklenih oblaka avgusta.

Szenvedek majd az emlékezésől,

Patiću od sećanja, kako na

ha a hullámzó lépcsőn föllebegnek.

valovitim stepenicama odmiču.

Itthagyják rám a nyarat, a mindenség izzó formáit,

Ostavljaju mi leto, užarene forme svemira

s hódítását napot-emelő tenyerüknek.

i osvajanje dlanova koji Sunca dižu.