Szokványos nyári éjszakának indult.

Počelo je kao obična letna noć.

Sétáltam kocsmáról kocsmára.

Od krčme do krčme šetao.

Talán éppen a Nylonban ittam,

Možda sam upravo u Nylonu pio

a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál

pored krajnje stanice LŽP-a kod mosta Margit

(vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom,

(ili su to već tad srušili?). Ne znam,

lehet, hogy a Boráros téren.

možda na trgu Boraroš.

Ezek a séták mindig

Ove šetnje su uvek

reggelig vagy épp két napig tartottak,

do jutra ili do prekosutra trajale

és akárhová vezettek.

i bilo kuda vodile.

Mindenesetre, valahol ültem, ittam.

U svakom slučaju negde sedeo i pio.

(Akkor még akármit - kostolódó ifjúság.)

(Tad još bilo šta – kušnja mladosti.)

Még nem olvastam a kocsmákban,

U krčmama još nisam čitao,

nem, nem, még nem temetkeztem

ne, ne još nisam se u knjige-novine

könyvbe-újságba, nem fixíroztam az asztal lapját.

utonuo, sto nisam fiksirao.

Még nem idegesített fel, ha szóltak hozzám.

Još me nisu nervirale meni upućene tuđe reči.

"Fizetsz valamit?" kérdezte egy dohánykarcos

„Plaćaš li nešto?” pitao me je iza mojih leđa

női hang a hátam mögül. Fiatal hang volt.

od duvana izgreben ženski glas. Glas je bio mlad.

"Kérjél" - mondtam felé fordulva. Ötven

„Naruči” – rekao okrenuvši se prema njoj.

körüli nő állt rézsút mögöttem. Letapadt,

Pedesetogodišnja žena stajala ukoso iza mene.

koszmós, egykor világosbarna haj;

Slepljena, rasčupana kosa, nekada brineta;

beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas

isušene desni, ispucale usne, vežnjača sa razgranatim

kötőhártya, aquamarin szemek*,

prokrvljenim krvnim sudovima, oči boje akvamarina*,

megsárgult, fehér műszálas pulóver,

požutela, bela vesta od sintetike,

barna nadrág, szemétben talált fehér strandcipő.

braun pantalone, iz smeće izvađene bele cipelele za žal.

Kevertet kért és sört, pikolót. Ízlését nem vitattam.

Mešavinu je tražila i pivce, pikolo. Nisam se upuštao u njen ukus.

"Eljövök egy huszasért" - mondta. Ezen meglepődtem.

„Doćiću za dve kinte” – rekla je. Začudio sam se.

Az ár - árnak - képtelenül alacsony volt (már akkor is).

Ta cena – kao cena – (već i tad) je bila mizerna.

Ismertem a Rákóczi téri kurzust. Húsz forint az nem ár.

Poznavao sam kurs sa trga Rakoci**. Dve kinte to nije cena.

Másrészt a nő nem állta volna meg a helyét

Inače ta žena ne bi bila konkurentkinja

a Rákóczi téren, sőt semmilyen téren.

na trgu Rakoci, dapače ni na kakvom trgu.

Az lett volna a logikus, hogy ha akar valamit, ő fizet.

Bilo bi logično, ako bi nešto htela da ona plati.

De sokkal többet. Márpedig akart. "Gyere,

Ali mnogo više. A htela je, svakako. „Dođi,

akarom" - mondta -, "nagyon szeretnék."

hoću” – rekla je –, „stalo mi je do toga.”

Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam

Ženu u svojoj ženstvenosti nikad nisam mogao uvrediti

(hacsak nem kifejezetten ez volt a célom).

(sem ako mi to nije bila izrazita namera).

No de hogy... Mentem; úgy éreztem: muszáj.

Ali kako… Pristao; osećao sam: moram.

Hiszen űzött voltam és zavaros,

Ta u to doba bio sam uzburkan

mint a fölkavart iszap akkoriban, és

i zbunjen kao uzmućen mulj i

csak ezekben az "Eszpresszókban", "Büfékben"

samo u tim „Presoima”, „Bircuzima”

érezhettem némi álfölényt

među pravim bednicima neimaštine i beskućništva

a nélkülözés és hajléktalanság valódi nyomorultjai között.

mogao osećati nekakvu lažnu nadmoć.

Sokáig vonszolt egy hosszú utcán, hozzám bújt.

Dugo me je vukla kroz dugačke šikare, priljubila mi se.

Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek.

Mučno je bilo ali sastavni deo otplate.

Átöleltem,

Zagrlio nju,

egy pincében kötöttünk ki, nagyon sok lépcsőt

u nekom podrumu smo se usidrili, niz brzbroj

mehettünk lefelé valami nem tudni honnan

stepenica išli u nekakvom ne znam od kuda

derengésfélében.

nazirajućem svetlu.

Az ágy. Befilcesedett vatelindarabokból összekotort alom.

Krevet. Iz slepljenih komada vatelina nameštena prostirka.

Nem vetkőzött, csak megoldotta, lejjebb tolta magáról a nadrágját.

Nije se svlačila, hlače samo olabavila i nadole gurnula.

"Így szoktam meg, ha bokor alatt dugok"

„Na to sam se navikla ako u džbunu tucam”

- mondta közvetlenül. Nem volt ellenemre,

– rekla je prirodno. Nije mi bilo protiv volje,

magam is csak a legszükségesebb mértékben,

i ja sam samo u najneophodnijoj meri,

meg a zakómat dobtam le - inkább legyen koszos, mint gyűrött.

još sako odbacio – bolje da bude prljav nego zgužvan.

"Csókolj meg." Hát igen, ez elkerülhetetlen.

„Poljubi me.” Pa da, to je neizbežno.

Avas szájszaga volt, ajka pikkelyes, nyelve,

Usta vonj širile, usne ispucale, jezik,

szájpadlása száraz, mintha egy üres szardíniásdobozban

nepce suhe, kao da mi je jezik u praznoj kutiji za sardine

kotorászna a nyelvem - mindjárt fölvérzi az éles perem.

čeprkao – oštrica ruba za tili čas će raniti.

Rettegtem, hogy menten a szájába hányok,

Strahovao da ću u istom trenu u njena usta bljuvati,

ettől viszont röhöghetnékem támadt,

upravo to mi je postalo smešno,

ömlöttek durva bőrére a könnyeim, amíg

njenu grubu kožu oblile moje suze dok nisam

ura lettem a perisztaltikának. A lába köze

ukrotio vlastitu peristaltiku. Razmak između nogu

szűk, száraz. Alig tágul, alig se nedvesedik.

uzak, suh. Jedva se širi, jedva se vlaži.

"Várjál" - mondta, és belevájt ujjaival

„Čekaj” – rekla je i gurnula prste

egy megkezdett margarinba, magába maszírozta,

u načet margarin, sebe mazala,

aztán még egy adagot.

pa još jednom istom merom.

"ENNI is fog még ebből?"

„Iz toga će još i JESTI?”

"Meg tudom mosni valahol magam?" - kérdeztem később.

„Mogu li se negde oprati?” – pitao kasnije.

Egy csőcsonkra mutatott. A víz kilövellt, merő

Na patrlj cev pokazala. Štrcnula voda, pantalone mi

lucsok lett a nadrágom, mintha behugyoztam volna.

se umočile kao da sam se pomokrio.

"Ez is hozzátartozik" - mormoltam. Egy ötvenesem

„I to ide s tim” – mrmljala je. Jednog jedinog petaka

volt még. A fejét rázta: "Mondtam, hogy egy

imao. Odmahnula glavom:”Rekla sam

huszas, és ez nem az ára. Én akartam, a huszas

dve kinte i to nije cena. Ja sam htela, dve kinte

meg egyszerűen kell." "Akkor adj vissza" - mondtam -,

mi jednostavno trebaju.” „Pa vrati kusur” – rekao –

"értsd meg, nincs huszasom." "Hülye vagy"

„shvati, nemam dve kinte.” „Baš si budala”

- mondta - "ha vissza tudnék adni ötvenből,

– rekla je – „ako bi mogla vratiti

nem kéne a huszasod" - mondta logikusan.

ne bi trebala tvoje pare” – zborila logično.

És a következő pillanatban elaludt nyitott szájjal.

I u sledećem trenu otvorenim ustima zaspala.

Vállat vontam. ("ha ilyen büszke vagy"),

Šta sad mogu. („ako si tako ponosna”),

zsebre gyűrtem az ötvenest, megtaláltam a zakóm,

petaka u džep, pronašao sako

és botorkáltam fel a lépcsőn.

i teturao uz stepenice.

Hogy elérjek a napsütötte sávig,

Da do sunčane pruge stignem

hol drapp ruhám, fehér ingem világít,

gde mi drap odelo, bela košulja svetli,

csorba lépcsőkön föl a tisztaságig,

okrnjenim stepenicama gore do čistote,

oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg,

tamo gde vetar duva, beli valovi šušte,

komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,

tmurno prašta, ravnodušno preti,

émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,

stepenice gađenja, nikad kraja minus katovima,

nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.

letnja zora, devetstošezdesetprve.

*Hülyeség. Aquamarin szemed neked van. A nőnek? Mit tudom én. Mint gálicos kádban a víz? Csak akarok valamit ajándékozni annak a szerencsétlen párának, mondjuk a szemed színét, meg egy ritka szót, hogy ne legyen olyan undorítóan elesett, magam pedig legyek valamivel megérthetőbb.

*Bedastoća. Ti imaš oči akvamarina. Žena? Šta ja znam. Kao u kadi modra galica? Samo toj jadnici nešto pokloniti želim, recimo boju očiju i još jednu retku reč da ne bude tako ogavno bespomoćna a ja da budem nešto jasniji.

** Trg Rakoci – još nedavno poznato sastajalište peštanskih uličarki  (opaska prevodioca)